Hogy hívják azt a kormányzási formát, ami a teokrácia és a szekularizmus között van?
Magyarul egy olyan politikai meggyőződés, miszerint a vallások és az állam igenis eltérő, nem szervesen összefonódó, szinte azonos intézmények, nem kíván a vallás szerint kormányozni, valamint az alapján hozni világi döntéseket, viszont nem kívánja teljesen eltávolítani a közéletből a vallást, hanem például annak közösségre, értékekre, társadalomra pozitív hatással lévő tanításait még be is építi a kormányzásba. Például a legtöbb vallásos demokrata, vallásos szocialista párt, konzervatív párt, valamint néppárt ezt csinálja (legyen keresztény, muszlim, zsidó vagy buddhista).
Németországban például jó példa erre a CDU-CSU, ami nem akar teokratikus államot, nem akarja az intézményeket összekapcsolni, ettől függetlenül a politikai katolicizmus, politikai prostestansizmus, vagyis a keresztény társadalmi tanítások a részét képzik a politikájának (pl.: szociális érzékenység, hagyományok iránti tisztelet, család megbecsülése, leszakadt, hátrányos helyzetű csoportok képviselete, erkölcsi kérdésekben konzervatív álláspont képviselete, vallási eredetű ünnepek támogatása stb.). Összességében nem képvisel olyan értékrendet, amit mondjuk egy ateista, nonteista, agnosztikus vagy nem történelmi egyházat/világvallást követő ember ne vallhatna világi megfontolásból (lásd: konzervativizmus, szociális érzékenység, patriotizmus és pacifizmus összeegyeztetése stb.), ugyanakkor a vallások társadalmi tanítása is ez, így azokkal is összhangba hozza tudatosan a politikáját.
Izraelben is vannak hasonló pártok, amelyek nem tényleg teokratikusak, ugyanakkor nem is utasítják el a zsidó vallást, mint akár társadalmi és politikai kérdésekben is értéket képviselő hagyományt, valamint azzal összeegyeztethető eszméket képvisel, ettől függetlenül világi párt. Muszlim országokban is léteznek ilyen pártok, például Törökországban, Egyiptomban, Ománban, Szíriában és sok más helyen. A buddhista országokban, például Japánban szintén vannak ilyenek.
Dél-Koreában van egy olyan párt, ami egyszerre építi be a politikai kereszténységet, politikai buddhizmust és politikai konfucianizmust, ettől függetlenül világi párt, nem akar vallási alapú kormányzást, hisz a két intézmény szétválasztásában, számos nem vallásos vagy más vallású szavazója, támogatója is van.
Hogy hívják ezt a meggyőződést?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#1.
Akkor hogy nevezik a politológusok, történészek?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Sehogy, mert nem létezik specifikus kategóriaként amit meg szeretnél neveztetni.
Pl simán igaz lehet egy demokráciában is, amit írsz, és akkor azt demokráciának is fogják nevezni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!