Támogatnád a le a segélyek 100%-át elképzelést?

Kérdező, az a baj veled, hogy te a munka kifejezés alatt csak és kizárólag a bérmunkát érted, ami a munkának csupán egy halmaza, nem maga a munka címen futó halmaz.

Közép- és hosszútávú segélyt alapvetően két okból adnak:

1. Mert az illető munkaképtelen, aminek számtalan testi vagy mentális oka lehet (súlyos betegség, harmadik trimeszteres terhesség, testi/mentális leépülés, stb.)

2. Mert vannak olyan társadalmi szempontból kritikus munkák, amelyeket piaci alapon nem lehet, vagy legalábbis nagyon nehéz megoldani, de ettől függetlenül muszáj, hogy valaki elvégezze őket. Ilyen például a gyereknevelés: egy egyedülálló anyuka vagy apuka bizony ha csak nem óriási vagyonnal vagy atombiztos, jól fizető, gyermekbarát és rugalmas munkahellyel rendelkezik, akkor csak nagyon-nagyon nehezen tudja megteremteni magának a gyermekneveléshez szükséges anyagi keretet, és mivel pénz nélkül a szülő és a gyerek is éhenhal vagy elveszti az otthonát, kialakul egy hosszú távon elég káros prioritás-rendszer, ahol a gyereknevelés kárára végez a szülő bérmunkát. Egy nap véges számú órából áll, és nem tud egy egyedülálló szülő egyszerre karriert építeni és biztosítani a gyermeke számára az egészséges, kiegyensúlyozott gyermekkort. Ezért a legtöbb fejlett országban az ilyen helyzetekben az állam átvállalja ezen teher egy részét, például segéllyel (de ide tartozik az ingyenes bölcsőde, óvoda, és iskolarendszer is). De ugyanúgy említhettem volna a súlyos betegségben szenvedő gyerekek és felnőttek kezelését is: az államnak sokkal több pénzbe kerül egy azonos életminőség fenntartása egy szklerózisos beteg számára, mintha a családtagjai számára biztosít egy bizonyos mennyiségű segélyt, hogy ápolni tudják a beteg rokonukat.

Az nagyon ritka, hogy valaki éveken, vagy évtizedeken keresztül indokolatlanul segélyen van. A legtöbb állami segélynek az a célja, hogy biztosítson egy alapvető létminimumot, amire a segélyezett tud építeni. Az köztudott, hogy ha valakinek még a Maslow-piramis legalja sem biztosított, az nem tud onnan feljebblépni, csak egyre jobban lecsúszik, és ez bizony a többségi társadalomra nézve is káros. Gondolj csak a hajléktalanokra: a legtöbbjük nem úgy kezdte a felnőtt életet, hogy egyszerre voltak hajléktalanok, munkanélküliek, büdösek, alkoholisták, drogfüggők, mentális betegek, és iszonyatos mennyiségű pénzekkel tartoztak a volt barátaiknak, rokonaiknak, vagy pénzügyi intézeteknek, hanem szépen-lassan elvesztették a Maslow-piramis alsóbb szintjeit. Nekem a rokonságomon belül például volt, aki hajléktalan lett, pedig élete első 43 évében teljesen normális, kiegyensúlyozott élete volt. Aztán 43 évesen a felesége meghalt, súlyosan depressziós lett, aminek köszönhetően inni kezdett, emiatt elvesztette a munkahelyét (pedig jól kereső, diplomás emberről volt szó), nem tudta fizetni a lakáshitelt, utcára került, barátainál, rokonainál aludt egy ideig, aztán a non-stop piálás miatt mindenhonnan kirakták, végül a hajléktalanszállóról is, majd rá pár hónapra télen halálra fagyott. Gyakorlatilag kevesebb, mint egy év alatt totálisan lecsúszott, és ilyen helyzetben például ha lenne itthon normális szociális háló (meg úgy általánosságban társadalmi szolidaritás), akkor talán valahol el lehetett volna kapni, és nem az lett volna a sorsa, hogy 44 évesen halálra fagyjon.

Megint visszatérünk 2006 környékére? Akkor ment ez a: "Nekem jár a segély, de neked nem?"-szindróma.

Kíváncsi lennék arra, hogy aki ilyen szólamokkal játszik, az az elmúlt időszakban mennyi segélyt-, vagy bármilyen állami támogatást (valamelyik formájában) vette fel? Volt-e munkanélküli--, vett-e fel emiatt segélyt? Esetleg tudja-/átérezte-e már, hogy mit jelent az, hogy kiszolgáltatottság?

"...hogy olyan kap pénzt aki nem dolgozik.":

Vicces vagy, nagyon: ilyen alapon a maffia-tevékenység is munka, hisz mégis ilegális pénzből élnek, nem segélyből:). Vagy az is a segély egy formája?