Hogy létezhet az, hogy 12 évig a Fidesz jól kormányzott most pedig naponta hibát hibára vét, rosszabbnál rosszab döntések és azoknak eredményeit látjuk minden nap?
2010-től száguldott a világgazdaság, ömlöttek az EU pénzek, alacsonyak voltak a kamatok, csak szét kellett szórni a pénzt.
Jó időkben, amikor száguld minden, könnyű fellendülést csinálni.
Most viszont fordul a széljárás, a kamatok emelkednek a világban, rossz idők jönnek, és látjuk a fejleményeken, hogy a fidesz leginkább csak szerencsétlenkedni tud.
"8-as, legalább felsoroltad azokat az orgánumokat, amelyekből hitelesen, tárgyilagosan tudsz tájékozódni. "
Nem ez volt a kérdés.
A hitelességet meg hagyjuk! A fidesz és a hitesség...
Minden szomszédos ország elhúzott mellettünk, a hagyományosan lenézett Románia és Szlovákia (a bizonyára nem kicsi ottani korrupció mellett) is lényegesen stabilabb lábakon áll mert költöttek a fejlődésre. Szlovákiából már esze ágában sincs idejönni a magyaroknak mert ott euroban kapják a fizetést! Szomszédosok között már csak azoknál állunk jobban ahova nem dőlt az EUs pénz (Ukrajna, Szerbia...). Ami azért elég nagy szégyen. Mivel a csapból is a hazugság és figyelemelterelés folyt 10+ évig, hogy itt mennyire szuper minden, Orbán atyánk vigyáz ránk, helyettünk is dolgozik stb! Nem vették észre az emberek, vagy nagy büszkeségükben nem akarták észrevenni hogy mi történik a világban. Az ország nagy része nem tud külföldön nyaralni, nem beszél nyelveket így el van zárva az információtól/tapasztalattól. A fejekben a 30 évvel ezelőtti Románia képe él, ahol a falvakban nincs még áram sem, a városban meg tombol a szocialista hiánygazdaság, mert legutóbb mikor a szakszervezet üdülni vitte a kisembert, akkor még azt látta... azóta ez nincs így, nagyon nincs így!
És nem csak a fidesz alkalmatlan, előtte sem voltak jobb kormányok, bár ennyire pofátlanul nem hazudott még egyik sem, és a gazdasági válság sem okozott ekkora kárt mint amit ezek összelapátoltak nekünk!
Mélységesen elszomorító hogy semmin nem akadnak már ki az emberek (vagy nem értesülnek róla, nem tudom). Pl senkinek nem gyanús hogy a milliókat kereső miniszterelnök minden vagyona a trottyos öltöny ami rajta van, meg egy 25 éves Opel Astra fele (vagy valami ilyesmi). Komolyan elhiszik hogy nincs háza, befektetése, megtakarítása? Pofájába röhögnek az embereknek és azok még tapsikolnak is hozzá örömükben 🤮
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!