Miért gondolja Maruzsa államtitkár úr, hogy a mai fiatalok nem rendelkeznek önálló értékrenddel?
„A polgári engedetlenség a hatályos jogban ismeretlen tiltakozási eszköz. Alkalmazása felveti a kérdést, milyen erkölcsi alapokon állnak és tanítanak azok a pedagógusok, akik önmaguk sem tartják be a rájuk vonatkozó jogszabályokat”
– fogalmaz az államtitkár.
„Ennek nem csak morális veszélye van, hanem azt is előrevetíti, hogy lehetnek köztük olyanok, akiket felnőttként ezen hozzáállásuk következtében adott esetben egy bíróság vagy egy hatóság szankcióval lesz kénytelen sújtani”
– vonja le a „következtetést”.
„az írott normák figyelmen kívül hagyása jó eséllyel arra ösztönzi a kialakult értékrenddel még nem rendelkező diákokat, hogy a jövőben mérlegelés tárgyává tegyék, milyen iskolai előírásokat kell betartaniuk, és milyeneket nem”.
A polgári engedetlenségnek komoly szakirodalma van, és mindegyik úgy történt, hogy nem tartották be az aktuális jogszabályokat... én kamaszként is olvastam erről, valahogy nekem is csábító gondolat volt... Rosa Sparks vagy Mahatma Gandhi féle engedetlenség, de az Otpor mozgalom is ötletes volt.
#11 Szóval nem megy a szövegértés, szívesen segítek.
Honnan szedted ebből a szövegből, hogy úgy " gondolja Maruzsa államtitkár úr, hogy a mai fiatalok nem rendelkeznek önálló értékrenddel"?
segítek már egyből kicsit.
A "jó eséllyel arra ösztönzi a kialakult értékrenddel még nem rendelkező diákokat" NEM egyenlő azzal, hogy "a mai fiatalok nem rendelkeznek önálló értékrenddel".
Magyarázom is, hátha megérted. A "hozzáadott cukrot nem tartalmazó gyümölcslevek" nem jelenti azt, hogy egy gyümölcslé sem tartalmaz hozzáadott cukrot. Azt jelenti, hogy a gyümölcslevek között van olyan ami nem tartalmaz hozzáadott cukrot és van amelyik meg tartalmaz.
De gondolom azért másoltad be válogatás nélkül az egész szöveget, mert valójában fogalmad sincsen róla hol is állított ilyet amit kiírtál a kérdésedbe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!