Ha kormány váltás lesz, akkor ?
Képzeld, kell. Soká tartana annak felsorolása, hány nyilvánvaló, mindenki által tudott lopást, rablást, csalást jelentettek fel eredménytelenül.
Egy cseles esetet említek. Volt egy igen jól menő biogazdaság, gondos munkával 20 év alatt jutottak oda, hogy a gazdaság valóban bio volt. a szomszéd dilettáns, ám kiváló pártkapcsolatokkal rendelkező gazdálkodó rettentő irigy volt, de nem tudott semmit tenni. A földet ócska hivatkozással kisajátította az állam, majd odaadta a szomszédnak "bérbe". Annak első dolga volt minden talpalatnyi földet bőségesen megműtrágyázni. Második dolga nem is akadt, a növény egy része kipusztult. Több év után elég erős nyomásra a bíróság mégis foglalkozott a dologgal, végül harmadfokon kimondták a jogtalanságot. Vissza is kapta a polgár a földjét. 20 év munkáját tették semmissé két nap alatt. Újabb biogazdasághoz kell ismét 10-15 év. Itt mit vegyenek vissza? Ha az összes résztvevő egész életében szorgalmasan dolgozna a károsultnak, akkor se tudná visszaadni a töredékét se.
Azt most hagyjuk, mert ennél bonyolultabb a dolog. Hogy ugyanis százak, ha nem ezrek lettek öngyilkosok elkeseredésükben hasonló barbár kártételek hatására tehetetlenségükben.
Meg azt is hagyjuk, mekkora kárt tettek a szemléletben, ami 100 év múlva is jelen lesz. Mert ha egy országtól ellopnak 30-40 ezer milliárdot, amennyiben nekiáll mindenki, pár év (mondjuk 10 év) alatt pótolható. Ám ha tönkretették a gondolkodásmódot, akkor tömegével adják azt tovább a gyerekeiknek, azok az ő gyerekeiknek, és kell pár generáció, ha minden jól megy, hogy a hatás a zavaró alá csökkenjen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!