Miután a Jobbik abbahagyta az iszlámbarát vonalat, miért nem lett egy másik párt, ami jobboldali, konzervatív vonalból propagálná az iszlámot?
# 2
Ezt állítottad: " Konzervatív-konzervatív. A liberalizmus meg kicsit elcsépelt, hogy a konzervativizmusnak az ellenpólusaként van emlegetve Magyarországon. A konzervatív ellenpólusa a progresszív, nem a liberális. A fidesz gazdaságpolitikailag nagyon is liberális."
Európában a konzervativizmus éppenséggel a liberalizmus ellen jött létre a 19. században.
A korai európai konzervativizmus legtöbb nagy alakja, mint Joseph de Maistre, François-René de Chateaubriand, Juan Donoso Cortés, vagy Klemens von Metternich kifejezetten és harciasan antiliberális volt.
Összetéveszted az ideológiai liberalizmust a gazdasági liberalizmussal, a kettő nem ugyanaz. Például Ronald Reagan ideológiailag ultrakonzervatív, még gazdaságpolitikájában ultraliberális volt.
Európában és a nyugati világban a konzervativizmus a kereszténységgel fonódik össze, nem pedig az iszlámmal. A hagyományos nyugati konzervativizmus és az iszlám ideológiailag teljesen ellentétes elveket vallanak.
4 Félrebeszélsz, és nem arra reagáltál, amit írtam. Ha arra szeretnél reagálni, amit írtam, akkor olvasd el az írásomat figyelmesen, és ne az előre bemagolt mantrádat mondd fel, hanem arra reagálj, amit írtam.
A progresszív vs konzervatív ellentét a Nagy Francia Forradalom óta adott. A Alkotmányozó Nemzetgyűlés termének baloldalán foglaltak helyet azok a képviselők, akik a forradalmat, a haladást, a feudalizmus meghaladását, a monarchia felszámolását, a feudális keretek meghaladását támogatták, a jobb oldalra pedig azok húzódtak, akik a status quo fenntartására törekedtek. Progresszív vs konzervatív.
Metternich terén is tévedsz, kifejezetten liberálisnak vallotta magát. Azt pedig egy szóval nem állítottam, hogy a liberális és a konzervatív ugyanaz. Azt állítottam, hogy nem egymás ellenpólusai. A liberalizmus nem zárja ki a konzervativizmust, mert toleráns vele szemben. A progresszív viszont nem toleráns a konzervatívval szemben.
Éppen ezért értelmetlen a 4. bekezdésed is. Pont engem támasztasz alá. Nem ugyanaz a kettő, de nem is zárják ki egymást. Reagan tökéletes példa, köszönöm, hogy alátámasztottad az írásomat. Pontosan ezt írtam a fidesszel kapcsolatban is. Társadalompolitikailag konzervatív, gazdaságpolitikailag (neo)liberális. Számára a lényeg, hogy anti-szoc legyen, és ezen a téren a konzervatívizmus és a liberalizmus katyvaléka tökéletesen megfér egymás mellett az anti-szoc tengelyen. Pont engem támasztottál alá. Nem tévesztettem össze semmit, és észre sem vetted, hogy pont az általam elmondottakat írtad le újra.
A konzervativizmus a status quo fenntartásával fonódik össze, így az európai konzervatív és egy ázsiai konzervatív között számos közös vonás van.
*5, sorry
Egyébként Reagen tényleg "jó" példa volt. Amit persze az ország elsöprő többsége szív meg.
# 6
Ezt állítottad: "Metternich terén is tévedsz, kifejezetten liberálisnak vallotta magát."
Tessék már mutatni egy komoly forrást, amely alapján Metternich nem a tradicionális konzervativizmus képviselője lett volt.
"Metternich was the symbol of those forces eager to preserve the status quo. In the debate about his policies, some have argued that Metternich was little more than an oppressive, reactionary but opportunistic statesman, eager to snuff out sparks of revolution and liberalism wherever he could detect them. Moreover, his much vaunted direction of the other powers in preserving the European order was really a mask for maintaining Habsburg influence in international affairs far out of proportion to the power that the monarchy actually possessed. Others contend that Metternich was one of the first philosophical conservatives, basing his social and political policies on coherent principles of orderly and cautious change in the context of good government and his diplomatic policies on maintaining stability by convincing the great powers of their mutual interests in preserving the European order as it then existed." [link]
Metternich azonnal az osztrák Császári-Királyi Hadsereg bevetésével, nyers katonai erőszakkal felelt minden liberális megmozdulásra az Osztrák Császárság érdekszférájában.
1821-ben Metternich parancsára az osztrák hadsereg leverte a nápolyi és piemonti liberális forradalmakat.
1831-ben az osztrák hadsereg Metternich parancsára Pármában, Modenában és a Pápai Államban verte le a liberális forradalmi mozgolódást.
Ezt is írtad: "A Alkotmányozó Nemzetgyűlés termének baloldalán foglaltak helyet azok a képviselők, akik a forradalmat, a haladást, a feudalizmus meghaladását, a monarchia felszámolását, a feudális keretek meghaladását támogatták..."
Mindezen nemes célokat pedig forradalmi terror, azaz példátlan tömeggyilkosságok útján kívánták elérni, amely tömeggyilkosságok áldozatainak nagy többsége a közvélekedéssel ellentétben nem a nemesség soraiból, hanem a királypárti, vidéki parasztságból került ki.
Erre mondják, hogy a francia forradalmárok 5 év alatt több embert végeztettek ki politikai okokból, mint a frank és francia királyok 1000 év alatt.
# 6
Metternichet bajosan lehetne liberálisnak tekinteni, hiszen egész hatalmi rendszerének alapja a Habsburg-Lotaringiai-ház és a katolikus egyház teljhatalmának fenntartására irányult az Osztrák Császárságon belül, azaz politikai berendezkedése a trón és oltár hagyományos szövetségén nyugodott.
A liberális politikai megmozdulásokra katonai erővel válaszolt az Osztrák Császárságon kívül, a birodalmon belül pedig rendőrállami intézkedések, azaz kiterjedt titkosrendőrség és cenzúra segítségével nyomta el ezeket.
Az olyan liberális politikusokat, mint Kossuth Lajos, vagy Wesselényi Miklós Metternich egyszerűen börtönbe csukatta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!