Mik a hagyományos baloldali és szocialista értékek?





Dióhéjban arról van szó, hogy a jobboldal szerint mindenkinek megvan a maga helye a társadalom hierarchiájában. Mai világban ezt úgy kell értelmezni, hogy a jobboldaliak azt szeretnék, hogy mindenki a képességei és elszántsága szerint álljon helyt, aki okosabb és szorgalmasabb, az jobban fog élni, mint aki buta és lusta.
(Történelmileg a hierarchia jelentette a királyi / nemesi / polgári / jobbágyi hierarchiát. Illetve a XX. században jelentette a faji alapon felállított hierarchiát, ami a fejlett országokban JOGILAG már nem létezik, a gyakorlatban azért előfordul, hogy más bőrszínű emberek élethelyzete rosszabb, de hogy kinek mennyi felelőssége van ebben, abba ne menjünk bele most bele.)
A baloldal célja pedig a hierarchia csökkentése (szélsőbaloldal esetén teljes eltörlése). Tehát például a vagyoni hierarchia esetén a vagyon elosztása a gazdagabbaktól a szegényebbek felé. De a fent említett történelmi példák alapján az adott korban baloldali gondolat volt a jobbágyok felszabadítása és pl. Amerikában a feketék egyenjogúsítása.















#4
A Kádár-rendszerben nem az okosak voltak a sikeres, hanem általában a buta, de ideológiailag hű pártkáder.










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!