A szocialisták mihez kezdenének manapság a kapitalizmussal, tőkével, burzsoáziával, kuláksággal?
Kérdező, a magyar szocialisták 1990 óta egyszerűen kiszolgálják a nagytőkét, képviselik az érdekeiket és megvalósítják a terveiket, elvárásaikat. Nincs kérdés hogy mit kezdenek ezekkel, hiszen a vezetőiket is sorra a nagytőkések közül állították ki, talán még Horn nem volt ilyen, de a miniszterei, mint Bokros, Medgyessy már igen.
A magyar szocialisták privatizálnak, a magántőkét szolgálják. A közműcégekkel (magánkézbe adás után) olyan szerződéseket kötöttek ahol garantált hasznot adtak nekik és mindig így emelték a rezsiárakat. A bankokat az állampolgárokkal szemben képviselték. A devizaválságnál mindösszesen egy viselkedési kódexet tudtak összehozni amiben KÉRTÉK a bankokat, hogy lécci-lécci ne fosszátok ki az embereket teljesen a csődig. 3 miniszterelnökük sorban a nagytőkések világából jött: Medgyessy, gyurcsány, Bajnai. Mi kell még? Máshol sem mások a szocialisták, csak legfeljebb kevésbé nyilvánvaló amit csinálnak.
Itt valamirendkívüli zavar van. "Szocialisták" nem azonos "szocializmussal". Egyik egy működési modell képviselet, másik egy - ahogyan deklarálták - kommunista rendszer megvalósításához vezető út eleje. Az egyik egy éppen fennálló gazdasági modelltől független szemlélet, másik egy nem kivitelezhető rendszernek a hirdetett-től teljesen eltérő megvalósulása volt.
A kapitalizmusban a szociális háló megfelelő sűrűségének ellenőrzése (és kikényszerítése) a feladat.
A tőke egy mindenkor szükséges kapacitás a cselekvéshez (bárki is teszi), ehhez nem viszonyulni kell, hanem egészséges arányát fenntartani. Mindkét! irányú eltérés káros.
A burzsoázia jelentése a szó megalkotása óta sokszor változott, a ma elfogadott jelentése szerint pedig nem létezik a képviselete. Ehhez nehéz "viszonyulni" bárkinek is.
A kulákság a szocializmus kezdetének meghatározása volt egy önkényesen megválasztott paraszti rétegre. Ma még kevésbé létezik, mint az előző.
A kérdés erősen gyerekes, a kommentje pedig az egész jelenség nem értését tükrözi. Az eszközt soha nem minősítjük, mindig a használóját vizsgáljuk. És ott pedig a cél a fontos, semmi egyéb. Csak példaképpen: egy atomerőmű lehet szükséges, gondos kivitelezése még inkább. Atomerőmű komoly tőkekoncentráció nélkül elképzelhetetlen. Azonban például komoly tőkekoncentráció kizárólag azért, hogy nagyobb hatalommal minden törekvés ellenében a saját érdek érvényesüljön akár tömegek megnyomorítása árán - nos ez nemkívánatos tőkekoncentráció.
A vagyoni különbségek növekedése ismét nem önmagában vizsgálandó, hanem a körülményei folytán. Mészáros Lőrinc vagyoni növekedése mögött semmi értékteremtés nincs, rendkívüli károkozás van. Ugyanakkor a fejlődés egyidejűleg a körülmények összetettségét növeli, ezáltal az ezekhez való hozzáértés mértékének különbsége is nő. Rendkívül meglepő lenne emiatt, ha ennélfogva nem nőnének a vagyoni különbségek. Mondhatjuk azt is, ha nem nőnének, akkor egy idő után bekövetkezne a visszafejlődés (pontosan úgy, ahogy a szocializmusban).
A rendszer és a helyzet értékelése és kritikája nagyon üdvös dolog, ám ismeretek, hozzáértés nélkül nagyon fals eredmény jön ki belőle. Hogy finoman fogalmazzak.
Tehát lásd a fidesz:
-tőke haveroknak való átjátszása az "ellenséges" elemektől IS
-verseny korlátozása (lásd digi kizárása a frekvenciapályázatokról), tervek a multi diszkontüzletek kizárására, különadók
-haverok helyzetbe hozása
-közbeszerzések testreszabása
stb
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!