Melyik rendszer volt jobb a népnek , a Kádár rendszer , vagy a jelenlegi ?
És mivel a Kádár-rendszerben az ország NÉPköztársaság volt az 1956-os zavargásokat is ellenforradalomnak hívtuk, míg amióta simán köztársaság van az ellenforradalom azóta forradalom. Az események ugyanazok csak azok mások akik a hivatalos elnevezéseket kihírdetik.
A rendszerváltás óta az újjászülető burzsoázia vezeti az országot. És tulajdonképpen nekik jó is!
Jó volt a Horthy-rendszer is...! A délben ébredő úrikisasszonyoknak akik körül a cselédség leste minden mozdulatukat és jó volt a gróf uraknak is akik a villásreggeli után esetleg vívtak egy párbajt majd a kártyacsata után udvaroltak a szépasszonyoknak a bálban! Jó világ volt az...nekik.
És jó ez is...a burzsujoknak.
7
Mert itt nincsen diktatúra?
A Kádár rendszerben csak két fő szabaly volt
Dolgozz és ne mondjál rosszat a rendszerről
Cserébe jó megélhetést kaptál
#8, de jó fej vagy, épp csak pár évig gyilkoltak, igazán humánus világ.
Bár Ferenc Jóska is Araddal nyitott, még Haynauval, mégis bekerült a népdalokba is.
Én kb ugyanannyit éltem akkor, mint azóta, mióta megszűnt.
Kimúlt, szétporlott, elment a történelem szemétdombjára, mi a kérdés?
20-30 évig lehet jópofizni, de a társadalom ennél kicsit tágabb rálátást igényelne
Most sokkal jobban élek, és sokkal derűsebben.
Néha elgondolom, mihez kezdene az a rendszer a nettel?
A Szabad Európa rádiót is gátolta, ahogy tudta, de még azt se tudta.😂
Az itt feltett kérdések és válaszok 80%-nak is súlyos következményei lennének, viszont tán már csak 1 évet kellene várni egy új trabira.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!