Mit gondoltok a MBDzsP-ről? Szavaznátok rá?
MBDzsP, azaz Magyar Butleri Dzsihad Párt
Ezen párt úgy vélné, hogy káros hatása van a társadalomra és a gazdaságra a számítógépeknek, az okostelóknak, és az internetnek, és tartana egy lehetséges jövőtől, amiben a Mesterséges Intelligencia átveszi a hatalmat az embertől.
Éppezért az MBDzsP célja lenne, hogy Magyarországon szétverjék az összes számítógépet és számítógépes alkatrészt tartalmazó eszközt.
Visszatérnénk az 1980-as évek elejét idéző Analóg technológiához és ezt fejlesztenénk tovább, még számológépek sem lehetnének.
A számítógépek hiányát úgy pótolnánk, hogy az emberi agykapacitást helyeznénk a középpontba: Létrehoznánk az emberek egy speciális kasztját, akiket kiskoruktól fogva úgy nevelnek, hogy zsenik legyenek aritmetikában és logikában. Ez az úgynevezet "Mentátok" vennék át a számítógépek helyét gazdasági, ipari, adminisztrációs számításokban.
A gazdaságot, életmódot újraszerveznénk egy afféle "modern feudalizmus" kialakításával, idővel kialakulna az új nemesi réteg.
Létrehoznánk egy új vallást is, ami a Katolicizmus és az Iszlám kombinációjára épülne, de modern elemeket is belevenne, ezzel konzerválnánk az új társadalmi formát, és ez adna erkölcsi és etikai tanítást a Mentátoknak is, hogy agyi képességeiket ne használják rosszra.
Ahogy a rendszer egyre elfogadottabb lesz, a Mentátok agykapacitásának növelése is be lesz vezetve agyserkentő szerek és génmanipuláció segítségével?
Tetszene egy ilyen párt? Mit gondoltok róla?
Már írtak.
Frank Herbert: Dune
A kérdező is innen vette.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!