Tényleg ennyit keres egy tanár (link), vagy ez csak kamu, és nem ez az általános?
Szóval ez a jellemző összeg, vagy ez csak egy kis részükre jellemző, és inkább nettó 200 felett vannak?
Azért érdekel, mert tanár akartam lenni, de végül otthagytam az egyetemet, és az érettségimmel ma egy irodában ennél lényegesen többet keresek.
Ha 24-26 órájuk van, és harmincnehány órát töltenek bent, akkor dolgozatjavítás vagy odabent, vagy otthon is belefér a heti 40 órába, mert nem hinném, hogy minden héten kell dolgozatot javítani.
Témazáró évente 2-3 van, a többi jegy feleltetésből vagy 1 perc alatt javítható dolgozatból van.
Itt most kicsit félreértjük egymást, mert próbáltam hangsúlyozni, hogy szerintem is többet érdemelnek, és tisztelem őket.
Erre jött egy ilyen, hogy "ki nem sz--ja le, hogy hány órát dolgoznak".
Bocsáss már meg, például én nem sz--om le. Közalkalmazottak, szóval az adóforintokból kapnak fizetést, és az legyen arányos az elvégzett munka mennyiségével. Természetesen minőségével is, de ezt ki és hogyan méri?
Jártam olyan iskolába, ami kb egy gyerekmegőrző volt, a tanár egész évben jóformán semmit nem tanított, és ez szinte az egész tanári karról elmondható volt.
Voltak, akik komolyan vették, és milyen meglepő, ők mind óraadók voltak csak, akik neves iskolákból átjártak hozzánk.
Na ezt az iskolát egyetlen év elteltével saját akaratomból hagytam ott, mert tudtam, hogy innen sosem jutok be egy egyetemre.
Igaz, hogy vesztettem egy évet, de később lazán felvettek egyetemre.
"Kérdező, mióta dolgozol? És mit? És mennyivel többért?
"
Tizenpár éve, egy teljesen általános irodai munkám van egy nagy multinál.
"Nem azért, de ki dolgozik értelmiségi munkakörben napi 8 órát? Lehet hogy annyi a hivatalos munkaidő, de a gyakorlatban nem dolgozik ennyit senki. Rengeteg az üresjárat egy irodában is, megy a netezés, kávészünet, beszélgetés, egyebek. Tapasztalat, most is munkaidőben írok, mert ráérek."
Teljesen jogos, nálam is rengeteg az üresjárat.
De akkor úgy korrekt, ha megemlítjük, hogy az említett pl. napi 5 óra sem 5x60 perc, hanem 5x45.
Tehát van üresjárat bőven.
Amikor 5 órája van, az 225 percnyi tanóra, ami 3 óra 45 perc.
Tehát effektíve nem "dolgozik" még 4 órát sem.
A szünetekben ő is beszélget, wc-re megy, kávézik.
A megtartott óra jó részében a könyvből felolvasnak, vagy a gyerekek szerepelnek, vagy dolgozatírás van.
Amíg az egyik osztály írja a dogát, pont ki lehet javítani egy másik osztályét, hiszen addig is ül és néz. Max néha megy egy kört a teremben, de ezt embere válogatja.
Tehát van nekik bőven üresjáratuk.
A szerepléssel nagyon nem értek egyet, ezt ne hozzuk fel plusz tevékenységnek, hiszen amikor valaki eldönti, hogy tanár lesz, addigra már sok diálév van mögötte, sok tanárral találkozott, ergo tudja, hogy a tanítás nem azt jelenti, hogy az ajtó alatt becsúsztat egy papírlapot a tananyaggal, vagy sms-ben elküldi a tétel címét a diákoknak. Aki tanárnak megy, az tanítani akar és tud (jobb esetben.) Aki szereti ezt csinálni, annak ez nem plusz erőfeszítés, hanem teljesen alap.
"ajnos felénk gyárban még 120at se kapják meg, a kezdők, szakmunkások is ritkán kapják meg a 120 nettót kezdőként."
Ez azért furcsa, mert én is egy elmaradott régióban élek, és az ipari parkokban (jó, be kell érte utazni a megyeszékhelyre, de ez 15-30 km a megyéből bárhonnan), egy szalagmunkás is nettó 150-200 körül megkap, de túlórával meg műszakpótlékokkal ez végzettség nélkül is bőven 200 felett van.
Ha meg valami odavágó szakmája is van az illetőnek, alkalmazottként is megkeresi a nettó 250-300-at, egy sima szakmunkásképzővel.
135-öt kapok kezdő középiskolai tanárként. Már munkát keresek, mert ennél bármi jobb. 32 óráig még a túlórát sem fizetik ki, magyar-német szakosként tartottam már informatikát és matekot is, mert nem volt más választásom.
Jó döntés volt otthagynod ezt a mocsok rendszert, én is követlek.
Ez szomorú. Ennél azért illene többet kapni, még ha kevés is az óraszám.
Komoly gondok lesznek a jövőben az oktatással, ha ezen nem változtatnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!