Tényleg ennyit keres egy tanár (link), vagy ez csak kamu, és nem ez az általános?
Szóval ez a jellemző összeg, vagy ez csak egy kis részükre jellemző, és inkább nettó 200 felett vannak?
Azért érdekel, mert tanár akartam lenni, de végül otthagytam az egyetemet, és az érettségimmel ma egy irodában ennél lényegesen többet keresek.
#5 "Na de a tanárok: egy átlagtanárnak hány órája van naponta/hetente?
Tudom, ilyenkor szoktak azzal jönni, hogy mikor készül fel az órájára, meg mikor javítja ki a dolgozatokat.
Én szerettem volna tanítani, szerettem volna dolgozatot is javítani. De ugye erre az a másik oldal válasza, hogy nincs nekik úgy napi 6-7 órájuk folyamatosan, mint a diákoknak, tehát a lyukas órákban ez megoldható, komoly dolgozatból meg nincs túl sok, feleltetéshez meg nem kell plusz idő.
Ne értsetek félre, én tisztelem őket, és nagyban rajtuk múlik, milyen lesz az új generáció. Nem sok ez a pénz, ez így igaz, de úgy gondolom, hogy nem is dolgoznak érte napi 8-10 órát."
Akkor oszlassuk egy kicsit a homályt.
A tanároknak az iskolában eltöltendő heti kötelező munkaideje 32 óra, ebből kötelezően 22-26 tanórája van. Az ezen felüli munkáját, a dolgozat javítás, felkészülés javarészt ilyen, azt végezheti otthon, este vagy hétvégén. Ha csak a minimum óraszáma van, az is naponta 4-5 tanórát jelent alapból, de az órarendek miatt lehet hogy egyik nap 8 órája van folyamatosan, a másikon meg csak 3. A tanórák után sokan szakkört, felkészítő órát vagy korrepetálást tartanak.
A tanóra nem azt jelenti, mint egy diáknál, hogy ül és hallgatja amit más beszél, elvégzi a feladatokat - folyamatosan előadást kell tartani az egész osztálynak, figyelni kell arra amit a diákok csinálnak, mondanak, érdekesnek kell lenni, fegyelmet kell tartani, irányítani kell a munkájukat. Próbáltál már előadást tartani 20-30 embernek? Próbáltad már hogy úgy beszélj nekik új ismeretekről, hogy érdekelje is őket, meg is értsék?
Szemben más munkákkal, egy pedagógus folyamatosan szerepel. Neked a munkahelyeden meg van a magad feladata és legfeljebb néha kell a kollégákkal együtt dolgoznod vagy nekik valamit elmondanod. Nagyon fárasztó, nem fizikailag, szellemileg első sorban - de a folyamatos tanítás, felügyelet, figyelem a diákok felé, még fizikailag is.
És ne felejtsük el, hogy TÖRVÉNY SZERINT INGYEN helyettesítenek. Mert hát hiány is van...
Anyám is tanár 32 év után 240 000 Ft a nettója. Amúgy meg bértábla van, nincs bértitok, ez amúgy is közügy, hiszen közalkalmazottak. Aki mást mond az h**ye, tényleg nem tudok szebben fogalmazni, azok csak így próbálják védeni imádott vezetőjüket, nehogy összedőljön az a xarkupac, amit ők nernek hívnak. Sokat elmond egy kormányról oktatáshoz való viszonya: a fidesz magasról tojik a tanárokra, ezt tette már 98-tól is. Közben hazudoznak a béremelésekről meg a körülményekről. Az egyházi iskolákat meg kitömik, ahova a sajátjaik járnak közpénzből szintén. Miért nincs egyenlőség??? De mondhatnám az Akadémiát is. Itt a cél a buta szavazó-rabszolgatársadalom. Nem kell oktatás, nem kell kutatás. A gazdagok meg tovább gazdagodnak. Érdemes kiszámolni mennyi családtámogatást kap vki havi bruttó 1 millióval, és mennyit br 150 ezerrel!
Csak azt nem értem hogy miért van csukva egyesek szeme?
"Nem sok ez a pénz, ez így igaz..."
Nem az, hogy ne sok, de a számlák és a kaja se jönnek ki belőle. Félretenni meg pláne nem tudnak.
"...de úgy gondolom, hogy nem is dolgoznak érte napi 8-10 órát."
Rosszul gondolod. A plusz munkákkal együtt anyám pl, amikor számolta 50-60 órákat dolgozott hetente. Beleértve az itthonit is természetesen.
És akko ott vannak még a szülők, akik verik az asztalt, hogy miért kapott egyest a gyerek 21 pontra? Mert 70-ből érte el azért bmeg. Jaaaaa....
Ilyenből képzelj el 4-5-öt osztályonként.
De van, amelyik feljelent, meg az iskolát is...
Keleten a tanárfizetés már középosztálynak számít itt a szakmunkások és a betanított munkások 100-140 körül kapnak.
Sajnos, egyre jobban szakad ketté az ország.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!