A mai fiatalok miért nem tudják megbecsülni amiük van? Régen mi minden kis jó dolognak tuttunk örülni, manapság meg csak az elégedetlen sírás megy álandóan.

Nagy Natália: Régi, szép idők

A helyszín egy trópusi paradicsom. Négy, igen elegánsan

öltözött úriember a naplementében gyönyörködik. Lerí róluk, hogy milliomosok.

Első ember: Pethő Zsolt

Második ember: Szerémi Zoltán

Harmadik ember: Galla Miklós

Negyedik ember: Kovalik Balázs

1: Hm. Szép ez a naplemente.

2: És milyen finom ez a bor! Igaz?

3: Úgy, ahogy mondod. Ki gondolta volna negyven évvel ezelőtt, hogy majd

itt fogunk ülni nemes bort kortyolgatva.

1: Bizony senki! Akkoriban öröltünk, ha egy csésze teát ihattunk.

2: Egy csésze hideg teát!

3: Amiben nem volt se citrom, se cukor.

4: Se tea!

1: És persze csorba volt a csésze.

3: Nekünk csészénk se volt. Mi újságpapírból ittunk.

2: Mi meg vizes rongyot ettünk vacsorára.

4: De szegényen is boldogabbak voltunk. Boldogabbak, mint most!

1: Éppen azért, mert szegények voltunk. Apám mindig azt mondta, hogy a pénz nem boldogít fiam.

3: Igaza volt! Én boldogabb voltam, amikor semmim se volt. Egy romos kis házban laktunk. A tető tele volt lyukakkal.

2: Nektek legalább volt házatok. Mi huszonhatan laktunk egy szobában bútor nélkül. A padló fele hiányzott, ezért mind egy sarokba kuporodtunk, hogy le ne essünk.

4: Szerencse, hogy volt szobátok! Mi a folyosón laktunk.

1: Óh! Én arról csak álmodtam, hogy bárcsak egy folyosón lakhatnánk. Nekünk az kastély lett volna. Mi a szemétdombon laktunk. Minden reggel arra ébredtünk, hogy ránköntenek egy rakomány rothadó halat. Folyosó, ház? Hah!

3: Amikor azt mondtam: ház, egy földbe vájt lukat értettem rajta, szakadozott vászonnal beborítva. De nekünk, az ház volt!

2: Minket kilakoltattak a mi földbe vájt lyukunkból. Attól kezdve a tóban laktunk.

4: Mázlisták! Nektek legalább volt tavatok. Mi viszont százötvenen éltünk egy cipősdobozban az út közepén.

1: Kartondobozban?

4: Igen.

1: Micsoda kényelem! Mi három hónapig egy összetekert újságpapírban laktunk. Hatkor keltünk. Kitisztítottuk az újságpapírt, ettünk egy darab száraz kenyérhéjat. Napi tizennégy órát dolgoztunk a malomban heti hat pennyért. Utána hazamentünk, és apu addig vert minket a szíjával, amíg el nem aludtunk.

2: Micsoda luxus! Mi hajnali háromkor kijöttünk a tóból. Ettünk egy marék meleg salakot. Húsz órát dolgoztunk a malomban havi két pennyért. Aztán

hazamentünk, és apu a fejünket, meg a nyakunkat verte törött üveggel. Ha szerencsés napunk volt!

4: Én minden éjfélkor kimásztam a cipősdobozból. Tisztára nyaltam az úttestet. Ettem egy kevés hideg salakot. Huszonhárom órát dolgoztam a malomban. Négy évenként egy pennyért. És amikor hazamentem, apu felszeletelt a kenyérvágó késsel.

3: Na jó! Én este tízkor keltem. Azaz fél órával azelőtt, hogy lefeküdtem. Ittam egy csésze hideg mérget. Napi huszonkilenc órát dolgoztam a malomban.

Én fizettem érte a főnöknek. Aztán hazamentem, és apu minden este hidegvérrel legyilkolt. Utána meg énekelve táncolt a síromon.

1: Ezek a mai fiatalok meg nem hisznek el nekünk semmit.

4: Bizony nem!

2: Nem!

3: Bizony!