Ti, akik végigkövettétek a rendszerváltást, így képzeltétek el a 30 évvel későbbi Magyarországot?
10-es! Pontosan, ahogy írod, 5-ös mondott valamit, ami jól egybecseng azokkal a hazugságokkal, amiket terjesztenek, ez smakkolt is az itteniek többségének (mikor ezt írom 5-ös válasz "hasznossága" 88%-on áll, a valóságban ha az igazságtartalmát nézzük max 5%-on kéne), mivel beleillik abba a narratívába miszerint a Kádár-rendszer csak a lustáknak volt jó, és csak hitelből működött és mindenki lopott és a többi és a többi miközben ezt az egész torz narratívát pont azért terjesztik, hogy igazolják, hogy mennyire jó is a mostani rendszer. A legtöbb mai "tény" a Kádár-korról 1990 után terjedt el, és ebben a jobboldaliak és a liberálisok is partnerek voltak megtörtént a huncut egymásra kacsintás, és a szocializmus el lett mondva minden rossznak, amire csak az életképtelen lusta selejtje tekint nosztalgiával, amiben visszafogták a tehetséget stb.
Egyszer majd, 15-20 év múlva mikor minden politikus, aki a rendszerváltás előtt kezdett politizálni eltűnik a közéletből, mikor már csak a társadalom 10-20%-a fog olyanokból állni, akik éltek akkoriban, akkor majd a leendő történészeknek lesz lehetősége valóban tárgyilagosan elemezni a Kádár-korszakot.
"#5-s válasza alapján azt lehet mondani, hogy nem volt kitörési lehetőség azoknak, akiknek az életszínvonal terén magasabb igényei voltak"
Akiknek volt valami elképzelése akkoriban azok ma milliomosok. A többség viszont hozzá volt szokva hogy az állam diktál ezért lényegi rendszerváltozás nem történt
#11
Az a baj, hogy éppen TI próbáljátok meg mindig félre magyarázni és a múltat újjá írni. #5-ös egyáltalán nem azt írta amit te kivettél belőle. Egy szóval sem írta, hogy minden csakis rossz lett volna mindenkinek. Annyit írt le, hogy nem volt meg az a lehetősége az embereknek - ami ma meg van - hogy a jobb, több munkával vagy tehetséggel bizony előrébb léphessen.
Próbáljátok a Kádár körszaknak egy szebb képet festeni és a fiataloknak azt beadni. Elhallgatni azt, hogy bizony még a 80-as évek elején is hátrányban volt aki vallásos maradt, hogy még a rendszerváltáskor is ott ültek a besúgók a munkahelyeken és bizony életeket tudtak tönkre tenni a jelentéseikkel.
Osztálytársam bár kitűnő tanuló volt, mégis rendszeresen piszkálta az igazgató amiért a szülei templomba jártak vele. ma az összes liberális eszelősen vergődne olyan megjegyzések hallatán amiket neki akkor tűrnie kellett 10-12 évesen is, ha nem a katolikus hitére hanem mondjuk a a szülei munkájára tennék. Ahogyan a rendszerváltás után is évekkel még ott ült az a titkárnő kiskirályként az egyetem tanszékén, akiről minden ott dolgozó tudta, hogy ő a besúgó, a "bizalmi". Nem volt hajlandó sem angolul tanulni, sem a számítógépet megtanulni használni, még sem merték elküldeni még sok évvel később is tartottak tőle.
megpróbáljátok beadni az embereknek, hogy akkor jobb volt az élet - mert stabilabb volt. Igen, mert nem volt semmi. Nem volt választási lehetőség, nem volt előbbre lépés, csak korlátok voltak. Fiatalként ezt még akkor én sem láttam, utólag lett tudásom is a valóságról. És nem, hiába próbáljátok mosdatni meg szépíteni, egyáltalán nem volt jó. Elviselhető volt és nem volt más. Ennyi.
Kérdező
A rendszerváltáskor érettségiztem. Akkor már tudtuk hogy minden meg fog változni. Mi készítettük elő a következő évek középiskolásainak a diák önkormányzatok megalakulását, szabályozását. Az első szabad választás volt az első választásom. nem voltam túl lelkes mert nem ismertem a politikát, a pártokat, de mégis akartam a szavazást, a változást. Rosszul is döntöttem elsőre, az szdsz-re szavaztam. 1994-ben bántam meg, amikor kiderült, hogy összeálltak az mszp-vel.
Hogy hogyan képzeltük el akkor a mostani világot?
Így, de teljesen másképpen. valójában nem volt határozott elképzelés, azt tudtuk, hogy úgy nem jó, nem működik és nem akarjuk. Ismereteink nem voltak a valódi kapitalizmusról, csak azt tudtuk, hogy ami pártpropaganda addig ment az hazugság. Elméletben tudtuk, hogy a szabad piac, verseny, vállalkozás, adózás, stb. micsodák, de gyakorlatban nem. Az emberek a jó dolgokat várták, hiszen emberek, és a hátulütőkről, rossz dolgokról nagyobb részt nem is tudtunk, amit meg igen, arról azt hittük, minket nem fog érinteni.
Aztán kiderült, hogy bizony a szabad verseny, a piac tényleg működik - az erősebb tényleg azonnal felfalja a gyengébbet, aki a saját termékét akarja eladni az gátlástalanul kihasznál hozzá mindent és mindenkit. Azok voltak a kormány tanácsadói, akik maguk sem értettek hozzá rendesen vagy éppen nagyon is jól tudták, csak így akartak ők meggazdagodni. A bennfentesek ott maradtak a bankvezetésben, az állami cégek vezetésében és meg is tettek mindent, hogy az állam pénzét, vagyonát maguknak és a haverjaiknak játsszák át.
Számtalan esetben privatizáltak úgy, hogy a vezető előbb szándékosan legyengítette a céget, hogy lehessen hivatkozni a veszteségre, kevés vevőre, hogy az állam rossz gazda. Majd megvette ő maga vagy a megfelelő embereik, amikor már olcsón eladó lett. persze szintén haveri segítséggel a pénzemberektől. Így került pl. gyurcsány tulajdonába az első cége, az anyósa adott neki az állami bankból hitelt hogy vásárolhasson a privatizációból.
A lényeg: utólag mindenki okos. Akkor, abban a pillanatban a legjobb tudásuk és szándékaik szerint döntöttek az emberek. Nem akarták azt a rendszert tovább, szabadon akartak dönteni a saját életükről. Ezt meg is kaptuk. csak úgy jártunk vele mint az a fiatal, aki küzd a szülei ellen majd jó nagy bajba keveri saját magát amikor végre ő hozhatta meg a döntéseit.
Aki elvesztette a munkáját, akinek rosszabb lett az élete, az meg egy újabb rossz döntéssel visszaszavazta ugyanazokat kormányra, akiket leváltott 1990-ben. Ezzel megint odaadták az ország kincstárát, vagyonát nekik, akik korábban is csak rosszat tettek vele. Mondhatnánk, hogy ebből tanultak, de nem, jött 2002 és megint az mszp-szdsz, majd 2006 és ismét. Úgy látszik annyira rosszat kellett tenniük már, hogy abból alig lehessen kikecmeregnie az országnak - de láthatólag ez sem volt elég sokaknak, ezért kaptak most gyurcsányék megint ennyi szavazatot.
Nem volt határozott elvárásom, elképzelésem a rendszerváltáskor, inkább csak annyi, hogy a sorsomról én dönthessek, a tudásom, a tehetségem és munkám számítson, ne az hogy ki kinek a kicsodája, kinek mennyi a befolyása. Részben teljesült. Már lehet saját munkával, tehetséggel érvényesülni, de bizony az uram-bátyám rendszer megmaradt. Ráadásul a befolyás most már a pénzzel is megszerezhető.
De a mostani élet sokkal jobb, akármennyire is próbálják bemagyarázni az ellenkezőjét.
11.40
Miből gondolod, hogy a mostani kormány jobban teszi a dolgát?
13-as! Szerintem azt te is nagyon jól tudod, hogy a Kádár-rendszerről ma csak és kizárólag a rosszat illik kimondani, mert hogy is mondjam ma az a polkorrekt. Ebben oltári nagy felelőssége van a jobboldalnak és a liberális oldalnak is. A rendszerváltás után meg kellett ideologizálni úgy a szélsőliberális gazdaságpolitikát mint a semmiből újra előkerülő nacionalista hangokat, ennek pedig a legjobb módja volt, ha elkezdték minden rossznak elhordani az előző rendszert. Ahogyan a Horthy-korszakot pont a szocializmus idején démonizálták, úgy démonizálták sőt démonizálják ma is a Kádár-rendszert, vagy mossák össze szándékosan a Rákosi-korral és húzzák rá az egész 40 évig létező szocializmusra a csengőfrászt és a padláslesöprést stb. Minden rendszer magát a korábbihoz képest definiálja, a saját identitásának alapja, hogy más mint az előző volt. Harminc éve tart ez a kollektív agymosás, ami szerint a Kádár-rendszer ilyen rossz meg olyan rossz volt. Amit az 5-ös válaszoló írt az ennek kristálytiszta megnyilvánulása. Pontosan értettem mit írt, az is része ennek az ideológiai alapon megírt hazug történelemnek. A Kádár-rendszerben igenis nagyon sokan léptek előre ha akartak, és tudtak tenni érten vagy tanultak, ha nem hiszed nézz szét a családodban, persze megértem, hogy ezt le kell tagadni, hiszen a mai narratíva szerint akkoriban minden hitelből volt építve a lustáknak, te ezt a narratívát elhiszed. Erre mondom ,hogy majd amikor a mai politikusgeneráció legidősebb tagjai kihalnak és már nem vádolhatnak senkit Kádár-nosztalgiával, mert az utolsó akkor dolgozó generáció is nyugdíjas lesz majd ilyen 15-20 év múlva valóban elkezdődhet egy tényszerű dialógus a korszak megítéléséről. Nem haragszom rád, te gyerek voltál akkoriban, nyilván személyes tapasztalatod nincs a korszakról munkavállalóként, viszont pont abba a korosztályba estél bele, akik a leginkább lázadtak a szocializmus ellen és a fiatalságukat a 90-es évek vadkapitalizmusában élték le, így nyilván ti kaptátok a legdurvább ideológiai fröccsöt. Én személy szerint egy későbbi generáció tagja vagyok a rendszerváltás előtt születtem pár évvel, és én is sokáig hittem ebben a torz világképben már húsz éves voltam, mikor a kezembe akadt egy elemzés, amiben tárgyilagosan levezette a szerző, hogy a Kádár-rendszer adóssága például hogyan keletkezett nagyobb részben (hibás monetáris politika, átalakuló nyugati pénzpiac márka/dollár árfolyam változás, USA drasztikus jegybanki kamat emelése stb.) így omlott meg az első pillér a fejemben felépített hamis világban, mert rádöbbentem, hogy nem azért volt magas az adósság, mert úgymond a "prolik elélték meg életszínvonalat emeltek nyugati hitelből", aztán idővel jött a többi.
Tény ma a Kádár-rendszer nem lehet tárgyilagosan elemezni, még korán van hozzá. Nézd meg az említett Horthy-korszakot kellett hozzá majdnem 60-70 év mire tárgyilagos véleményt tudunk alkotni róla. Majd remélhetőleg a 2050-es évekre ugyanez igaz lesz a Kádár-korra is. Addig marad az "ál-történelem", meg pár obskúrus könyvecske, amik nem jutnak el a mainstreamhez, amiben már úgy ahogy lehet tárgyilagosan írni a korról.
A százmilliós privatizálásokkal Hornék megmenthették volna az országot, azonban nem ez történt.
A tehetetlenkedő, nem egyszer ostoba kövületként viselkedő Antall-kormány nem elsősorban ideologizálásával és szarakodásával buktatta meg önmagát, hanem épp egy pozitívummal, azzal, hogy szűkítette a nép életterét. A nagy ellátórendszerekhez azonban nem mert nyúlni, hiszen annak elsődleges haszonélvezője a nép valamint az egyre komolyabb problémává váló cigányság volt. Kitermelődtek az első nagy szocializmust építő nyugdíjasok, akiket legsúlyosabban érintettek a változások, nem egyszer a nyomorszintre lökve vissza százezreket, akik egész életükben semmi hasznot nem hajtottak, most azonban – áldozatként – azt állították, hogy az egész életüket végigdolgozták. Az elszegényedést fokozta, hogy az Antall-érában egész egyszerűen nem lehetett hitelhez jutni. Kiépült a bankrendszer, léteztek bankfiókok, rejtély, mivel foglalkoztak, egy azonban biztos: hitelt, azt nem adtak, még annyit sem, mint az „átkosban”, ahol két ember minden további nélkül meg tudta például csinálni, hogy egymásnak kezeskedve felvették a személyi hitelt, ha minden kötél szakadt. Az emberek milliói hónapok alatt belátták, hogy a rendszerváltás rájuk nézve súlyos hiba volt. Hatalmas pénzhiány állt elő. A nép lesz.rta, hogy van miből osztogatni, vagy nincs, és azt is, hogy kinek a pénzéből fognak osztogatni. Az osztogatásnak nem lehetett vége. Amint alkalmuk adódott, megbuktatták az MDF-et, és természetes reflexszel nyúltak vissza annak a rendszernek a képviselőihez, amely annak idején őket kitermelte és dajkálta: a szocialistákhoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!