A globalista pártok (DK, Momentum, LMP) mit keresnek a szakszervezetek rabszolgatörvény elleni tüntetésén?
Ezek a pártok éppen hogy a multik érdekeit képviselik
Nincs ebben egy nagy adag gerinctelenség?
Persze az MSZP-t is ide lehetne sorolni de azt még papírforma szerint hagyjuk meg szociáldemokratának
A Fidesz nem a multiknak kedvez. Akkor nem adna CSOK-ot és egy csomó adókedvezményt. ELadná a víz,villany,gáz,fűtés szolgáltatást is és nem tartaná tartósan nyomott áron államilag.
Ez a törvény egyszerűen a gazdaság kifehérítését szolgálja. Ezentúl aki akar és sokan akarnak dolgozhatnak fehéren túlórában. Ahol eddig is elnyomták a dolgozót ott most mégis mi változik?
Egyfelől nem globalisták, másfelől a globalizmusnak semmi köze ehhez, harmadrészt a tüntetésnek van egy szabályrendszere, és mindössze ennek betartása követelmény. A tiltás a diktatúra eszköztára.
És persze végső soron meg kellene érteni, mi a globalizmus.
A multik érdekeit itt kizárólag a Fidesz képviseli.Hiszen ez a törvény is az ő kérésükre keletkezett. Csak ők megelégedtek volna azzal, ha kizárólag a saját dolgozóikra vonatkozna.
"A Fidesz nem a multiknak kedvez. Akkor nem adna CSOK-ot és egy csomó adókedvezményt. ELadná a víz,villany,gáz,fűtés szolgáltatást is és nem tartaná tartósan nyomott áron államilag.
Ez a törvény egyszerűen a gazdaság kifehérítését szolgálja. Ezentúl aki akar és sokan akarnak dolgozhatnak fehéren túlórában. Ahol eddig is elnyomták a dolgozót ott most mégis mi változik?
A válasz 0%-ban hasznosnak tűnik. A válaszíró 45%-ban hasznos válaszokat ad."
Ügyes vagy, ez már minimum a harmadik kérdés ami alá bemásoltad a kormánypropagandát. Remélem jól fizetnek érte és nem ingyen járatod le magadat itt.
#11: Ja, hogy még mindig van ember aki benyalja a kamu rezsicsökkentést? Igaz, hogy mára már a világpiaci árak olcsóbbak, mint a fidesz "rezsicsökkentett" árai, de az ilyen apróságok nem érdeklik a fideszeseket.
A CSOK semmi másról nem szól, csak az ingatlanárakat nyomja fel, és megszívatja azokat akiknek még nincs három gyereke.
Az adókedvezményt pedig bepótolják más adók növeléséből, illetve új adók bevezetéséből, ne aggódj. Pl. a chipsadót növelték január 1-től.
nem akarom védeni,de igazából gyúrcsány híres kiforgatott és félre magyarázott szófordulata az-el lehet innen menni!-azt a multiknak címezte.
és megint más az,hogy egy párt mondjuk kedvező feltételeket biztosít a multiknak.
meg egészen más,hogy konkrétan törvényt módosít,hogy kiszolgáltassa a honfitársait rabszolgamunkára.
ezért van ott minden minimálisan is hazafi párt a tüntetéseken.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!