A rabszolgatörvény csak árt a gazdaságnak?
Én közgazdaságot tanulok és ezért tudom,hogy az a jó a gazdaságnak,ha minél többet költenek.Ha az emberek elmennek kirándulni,szórakozni,pènzt költeni.
De a rabszolgatörvény miatt az embereknek nem lesz idejük az életre.Nem fognak sehova sem eljárni.Ez meg a szociális intézmények,szórakozóhelyek stb számára js hatalmas veszteség lesz
Kérdező, az okfejtésed majdnem jó, de mégis mellélőttél.
Akkor igazad lenne, ha Magyarország jelentené a teljes emberiséget,és a "túlóratörvény" mindenkire vonatkozna.
Csakhogy azok a szerencsétlenek akikre ez vonatkozik, amúgy is csak az alap dolokra tudnak költeni, szórakozóhely közelébe se tudnak szagolni, ráadásul csak egy szűk társadalmi réteg.
Ha viszont ez a réteg többet dolgozik, akkor többet lehet exportálni, amitől nő a GDP, a turisták meg majd mennek a szórakozóhelyekbe, mint eddig is.
Én ott látom a hibát, hogy pont az lenne a cél, hogy ebben a rétegben is növekedjen a születésszám, azaz hosszútávon legyen munkaerő. És pont itt sérül az egész, ha többet dolgoznak, nem tudnak majd gyereket vállalni. Én itt látom a hibát.
SzDG: Kizavartak titeket mindenfelé kommentálni? Most látványosan megszálltátok a fórumokat. MAF(idesz)FIA tagok. Nézzük már meg hogy ti mennyi időt töltötök itt és pl én mennyit. Elárulom: Ti feszt itt vagytok. Én csak napi max 1 órát. Vannak napok amikor itt se vagyok. Mert dolgozok. De ti soha nem dolgoztatok. Ez nem munka hogy pénzért kommentálok. Nem hangulatkeltés hanem munkatapasztalat. Tudod. Ami nektek nincs.
Ami hangulatot kelt azok ti vagytok.
Javítom, nehogy belekössetek hogy valami elszólás: Ez nem munka hogy pénzért kommentálTok. Csak a szövegbevitel automatikusan javítja.
Kérdező: hagyd. Fullba tolják a kretént a propagandisták. De ne hibáztasd szegényeket. Ez a "munkájuk".
#15, nem csak itt kommentel, imád perverzkedni a kis hamis :D
Itt pl. bulizós fiú: https://www.gyakorikerdesek.hu/szexualitas__heteroszexualita..
Itt egy perverz kislány: https://www.gyakorikerdesek.hu/szexualitas__heteroszexualita..
Itt házas ember: https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__valas..
:D :D :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!