Mit gondolnátok a kórház-rendszer átalakításáról?
Magyarországon még mindig kórháznak hívják azt az intézményt, ahol legalább 80 aktív ágy található. A meglévő 160 "kórházból" 90 ilyen van, a maradék 70 helyen még ennél is kevesebb beteget gyógyítanak, ugyanakkor kórházként finanszírozzák őket.
Ezen kívül az tekinthető városi kórháznak, amelyben a négy alapszakma - belgyógyászat, sebészet, szülészet és gyerekosztály - megtalálható. A 160 kórházból mindössze 62-ben van szülészet, tehát a maradék 100 intézményt ennek alapján nem is lehetne kórháznak tekinteni. Ebből a 62 szülészetből 24 olyan, amelyben évente 700 gyereknél kevesebb születik, azaz naponta még kettő sem. Ezeket nem is volna szabad fenntartani, sem betegbiztonsági, sem közgazdasági szempontból.
Marad tehát kb. 35 igazi kórházként funkcionáló és akként viszont nagymértékű fejlesztésre érdemes intézmény. A többiben komoly beteget nem is szabad kezelni, mert nincsenek meg hozzá a tárgyi vagy személyi feltételek vagy a biztonságos betegellátást garantáló betegszám.
Ehelyett olyan szakrendelőkre lenne szükség, amelyet jó diagnosztikával és "egynapos" műtővel szereltek fel, egy olyan helyre, ahol a tömeges és életet nem veszélyeztető betegségeket reggel 7 és este 7 között kivizsgálhatják és meggyógyíthatják. Tehát a kórházak nagy része "megszűnne", de cserébe szakrendelői státuszt kapnának. Bizonyos osztályok megszűnnének, a megmaradtak pedig nagymértékű fejlesztésen esnének át. Ezzel egyhuzamban a tényleges kórházak, az a kb. 35 kórház bővítésen esne át, minden téren, de leginkább azokon az osztályokon amelyek más kórházakban megszűnnek. Természetesen ezek is nagymértékben lennének fejlesztve, modernizálva, karbantartva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!