Ti a Fideszre vagy a Fidesz szavazókra haragszotok inkább amiatt ami ma Magyarországon történik?
“Mivel az ellenzéknek nem adnak megjelenési lehetőséget az országos médiában”
Kunhalmi Ágnes miután a Momentumos hölgy egy füstbombát vett elő és az ég felé tartotta emiatt kiszedték a tömegből.
ATV-nek nyilatkozva
Nem nyeltem még könnygázt... tudu-tudu-tudu... A rendőrök hangos bemondón azt mondják menjünk haza, el akarjak lehetettleníteni a tüntetést minden eszközzel...
Előtte két perccel semmi baja nem volt mikor az Indexnek nyilatkozott és abban az előkozvetitésben tisztán hallatszik, hogy a rendőrök azt mondják folyamatosan a tünetőknek: Ne dobálják a rendőröket, mert ez bűn cselekmény!
Pedig semmi nem történt a két riport között szimplán éltet egy perc semmit téves erre ma neki fut egy ajtónak!?
Nekik én sem adnék, max a Comedy Centralon...
# 12
Egyetértek veled!
De nem érzed azt, hogy ez a Kunhalmi és ez az MSZP mérgezi az ügyet?
#13 Nem mondom, hogy nem örülnék neki, ha kimaradnának a buliból, de amennyiben komolyan szeretnénk elérni valamit, akkor valamilyen szintű összefogásra szükség van. A cél közös, az egymásra mutogatás helyett többre megyünk azzal, ha együttes erővel próbáljuk megoldani a jelenlegi helyzetet.
Őszinte leszek. Az, hogy az MSZP meg Kunhalmi mit művelnek, engem annyira nem érdekel. Az ajtós videóját is csak most láttam. A Jobbikos képviselők bejelentkezései által követtem az eseményeket, ők szerintem semmi vállalhatatlant nem csináltak. Persze, jó lenne, ha Kunhalmiék is követnék a példájukat, de ugye azért a vér nem válik vízzé. Szerintem már az is csoda, hogy egy ilyen mértékű összefogás kialakulhatott az ellenzéki pártok között. Ez is csak a probléma súlyát mutatja.
# 15
Újfent egyet tudok veled érteni! DE NEM SZABAD támadható pontot adni a kormánynak!
Igyis arról van szó, hogy nincs érdemi tüntetés és csak. beszívott Soros gyerekek, prolik meg isten tudja mi lett itt már ki találva...
Ha Kunhalmi nem mond le és a köztévé leadja a tv-ben az ”akcióját” az átlag kétharmad os azt a következtetést vonja le, hogy igaza van Kósának... Ez a mi érdekeinket szolgálja...
Ezzel neked tiszában kellene lenned! Hiszen a Jobbikot is a az tette népszerűtlené, hogy Soros áll mögötte is és még egy náci párt is. Ugyanis ez volt a közvélemény!
A kormánynak minden eszköze meg van ahhoz, hogy úgy butítsa a népet ahogyan akarja...
A két harmadot adó nép sem venné zokon ha a tüntetésből kidobnák az MSZP-t. Hiszen emlékeznek Gyurcsányra és 2006-ra. Most ez úgy jön le az MSZP és a DK miatt, hogy most nem 2006 van... Csak a pár százalékos komcsik forradalmat hirdetnek a a nép megmentője ellen és ha nyernek jönnek a migránsok...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!