Miért van Magyarországon annyi ember, akik teljesen normálisnak tartják, hogy nincs semmi életük és csak dolgoznak, amíg bele nem halnak?

28 éves vagyok, de ezt a jelenséget soha nem értettem. Én mindig is szerettem olvasni, túrázni, gépezni, biciklizni, később motorozni, kosárcsapatban is játszottam tinikoromban és szerintem teljesen normális, hogy valaki így gondolkodik, hogy van csomó dolog, amit szeret és inkább azt csinálja munka helyett, amit csak muszájból végez.

Mégis sokszor találkoztam azzal a jelenséggel, hogy rengeteg embernek a környezetemben nincsen semmi élete, csak robotol és mindenkit gyűlöl és lenéz, aki nem akarja ugyanezt az életet élni. Muter unokatesója például egy időben dolgozott két munkahelyen, mert elvált a férjétől és nem bírt magával mit kezdeni és minket is mélységesen lenézett, mert lazábbak voltunk.

Aztán egyik éjszakai műszakjába (benzinkúton volt éjjeli shopos) beszélgetett a kutassal és hirtelen lefagyott, elkezdett folyni a vér az orrából, elkezdett remegni a teste és összeesett, a földön pedig rángatózott és úgy remegett. Kiment érte a mentő, bevitték a kórházba és kiderült, hogy epilepsziás rohama volt, összeomlott a szervezete és agyvérzést is kapott egyszerre, csoda, hogy életben maradt. Aztán az is kiderült róla, amikor már újra tudott beszélni, hogy közel egy évig olyan életet élt, hogy hétköznap 1-2 órákat szundított és ment egyik munkahelyéről a másikra, aztán hétvégén pihente ki magát rendesen, de hétfő reggeltől szombat reggelig szinte nem is aludt. Úgy maradt ébren, hogy öntötte magába a kólát, kávét és az energiaitalokat, így nem csoda, hogy szétsokkolta vele a szervezetét.

Na mindegy, ez csak a legdurvább eset az ismertségi körömben, de ezenkívül még rengeteg ember ilyen Magyarországon, amit nem értek, mert tőlünk nyugatra abszolút nem jellemzi ez az életszemlélet az embereket.