Kik, hogyan, és mi alapján állapítják meg, hogy Magyarország a második legkorruptabb ország az EU-ban?
"Magyarország is gazdagodik,"
Ha orbán slepp vagyonát átlagoljuk a lakosság vagyonával, valóban szép összeg jönne ki egy főre jutó vagyonnak.
Érdekes, én látok LED világításnál is, jártam oylan helyen, sőt, a kocsim is úgy világít legtöbbször, mert így energiatakarékos. Sőt, még a tévém is LED-es, mégis látom.
De biztos te vagy a zseni, aki még mindig csak a százéves technológiában hisz.
Azt meg nyiván a tender kiírója dönti el, milyen erős világítást igényel, olyat fog kapni, ez nem a pályázó dolga.
Az a jó, hogy szinte az egész ország "slepp", ez nem így volt forábban, és ezért is magas a kormánypárt és Orbán Vitkor támogatottsága.
Ha ezt nem értitek meg, újra és újra el fogtok bukni, mint már egy évtizede mindig, engem nem zavar...
A Transparency International, az OLAF, a Tavares-jelentés, a Sargentini-jelentés, az EU-auditorok, közgazdászok, politikai elemzők, tudósok, értelmiségiek, civil szervezetek, kutatóközpontok és a magyar átlagemberek elsöprő többsége, napi tapasztalatból is.
Szóval csupa jelentéktelen "Soros-bérenc" (legalábbis a Soros-ösztöndíjasok Polgári Körének fideszesei szerint).
De szerencsére van 2-3 millió ember (őket szokás a magyar nemzetnek nevezni hivatalosan, becenevükön "kétharmad"), akik szerint minden tökéletesen rendben van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!