Ezek közül milyen vallású embereket fogadnál el, illetve nem fogadnál el miniszterelnöknek és miért?
Muszlim
Hindu
Mormon
Szcientológus
Buddhista
Krisnás
Hitgyülis
Zsidó
Ateista
Újpogány
18.
Egyrészt mert úgy helyes, másrészt mert logikusan ha a többség választotta meg, akkor a többségi vallásokból szavaztak a legtöbben rá.
Miért lenne helyes?
A második része az állításodnak pedig butaság. Nem vagyok hívő, de nem is azért szavaznék valakire, mert nem az.
Egyszerűen nálam egy plusz, ha ateista, hisz így egyik vallást se részíti előnyben és nem akarja az emberekre erőltetni.
22.
Pont hogy a második fele a lényeg. Hogy a többséggel legyen azonos a mentalitása. Elhiszem, hogy az ateista ember ezt nem ismeri el, pedig pofon egyszerű.
Mondjuk elég árulkodó, hogy egyből a kivételezés -a többséggel- vetődik fel. Bár talán az ateistákra jellemző.
Ha képes elválasztani a vallást a munkájától, akkor felőlem bármelyik lehetne. Kivéve a szcientológus, róluk csak borzalmas dolgokat hallottam.
(Egyébként az újpogány nem egy vallás, hanem sok különböző vallás gyűjtőneve, csak mondom.)
#20
Ez konkrétan hülyeség amit írtál.
Már miért jutna kevesebb az oktatásra, az egészségügyre, mint ami az egyházaknak megy támogatásképpen? Még csak a nagyságrendjük sem hasonló.
Mormon, hitgyülis, szcientológus, jehovás (és hasonló) biztos ne legyen, mert ezek szekták, amik arról nevezetesek, hogy az agymosott tagok életében a fanatikus hit áll a középpontban, így ilyen ember ezt a politikájába is valószínűleg belekeverné, igyekezne az egész országot "megtéríteni", ami semmi jóra nem vezetne. (Az úgymond "történelmi" vallást követő ember annyiból volna jobb, hogy ő nagy eséllyel inkább a családja/társadalom/szavazók egy csoportja nyomására nevezi magát hívőnek, de úgy túlzottan nem törődik az adott vallás/egyház előírásaival.)
Szóval nézzük a többit sorba:
Muszlim: ha nem tartozik a vérgőzös fundamentalisták csoportjába, tőlem jöhet.
Buddhista: létezik szélsőséges irányzata, ha utóbbit követi, nyilván nem támogatom a hatalomra kerülését. A normális buddhista jöhet.
Krisnás: róluk nem sok rosszat hallottam, felőlem jöhet.
Zsidó: történelmi, lásd feljebb.
Ateista: itt nincs vallás, így nincs miről beszélni. Jöhet.
Újpogány: párat ismerek, alapvetően tök aranyosak, intelligensek, nem próbálnak másokat téríteni. Ilyen miniszterelnökkel sem volna problémám.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!