Ti hogy kezelitek a politikailag teljesen inkompetens "megmondó" embereket a környezetetekben?
Arra a típusra gondolok akinek fingja nincs a politikáról, de ha elolvas valami uszító cikket az ellenzéki propaganda médiában, egyből vevő rá.
Plusz olyan kifejezéseket használ amikről még annyi fogalma sincs.
A munkahelyemen van pár Fideszfób ember, egész nap tolják a hülyeségeket, és már kezdem unni. Nem tudom mit lehetne kezdeni velük, igazából nem a megrögzött fóbiájuk zavar, hanem hogy emberileg full ostobák. Sajnos mivel egész nap egy légtérben vagyok velük, nem tudok nem tudomást venni az egészről mert kénytelen vagyok hallgatni.
Volt valaki hasonló helyzetben, hogyan tudta kezelni/megoldani ezt?
Beszélgetni meg érvelni nem érdemes velük, mert egyből leugatnak - ledegradálnak.
Először is köszönöm a választ Takács!
Néha elég sokat írsz, viszont volt benne tartalom.
"Emellett emlékezhetnél - vagy ha nem, nem tudom hány éves vagy, mennyire foglalkoztál akkor a politikai eseményekkel"
Nem igazán foglalkoztam és fiatal is voltam még akkor, ellenben közgazdaságból szereztem a szakmámat és ferde szemmel nézem, mikor úgy akarsz relativizálni dolgokat, hogy míg az egyik csak hibázott, addig a másik egyenesen rabolt és országot rontott.
Én egyszer már aláírtam, hogy az Mszp akkortájt teljesen elkefélte, nem kell erre ráerősíteni.
"A 2001-es törvény az EU csatlakozásunk előkészítése miatt készült, mert ez volt az egyik feltétel a sok ezer közül, ami elengedhetetlen volt a csatlakozáshoz."
Tudom, ezért is ironikus néha a Fidesz, holott szerintem Orbán tette a legtöbbet azért, hogy EU tagok legyünk. De ez már egy másik téma.
A jogszabályt valóban az indokolta, hogy feltétele volt az EU csatlakozásának, de! És ez egy nagy de!
Akkor is hitelről van szó...fedezet? önerő? banki referencia a fizetőképességről? esetleg legalább tájékoztatási előírások? Ezek a fogalmak már akkor is léteztek, de valahogy egyik sem tudott szárnyat bontani a törvényben.
Lehet, hogy egy tény negatív színben tünteti fel az adott pártot, de attól az még tény marad.
A Fidesz hozta meg a törvényt? Igen
Ő dolgozta ki? Igen
Hiányos volt a törvény? Igen
Kormányzásuk után érdekelte őket a normalizálása? Max. a válság környékén, addig le se sz*rták a témát.
Másik oldalról:
A szociknak volt lehetőségük módosítani a törvényt? Igen
Megtették? Nem
Ők is sz*rtak az egészbe? Naná!
De ne ez legyen a zárógondolatom. Ezt írtad:
"Ahogyan az Orbán kormánynak 2002 tavaszáig fogalma sem lehetett arról, hogy MAJD évekkel később egy másik kormány idején elkezdik devizaALAPÚ hitelekkel átverni a lakosságot."
Nagyon kiemelted a MAJD-ot. A szocik honnan tudhatták, hogy 2008-ban egy világméretű válság fogja elkaszálni a régió addig stabil növekedését? Sehonnan.
Miért érv az, hogy az emberek nem látnak a jövőbe?
Én azon a véleményen vagyok, hogy vagy mindkét gézengúz elhibázta és mindketten felelősek, vagy egyikük sem, hisz egyikük sem tudhatták, hogy ez lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!