Miért mondják a Fideszre sokan, hogy fasiszta párt?
Kérdező
Ez egy olyan végső érv, mint korábban a n@cizás vagy még most is a bezzegafideszbenvannakakomcsiktöbben szöveg meg a korrupciózás, akkor vetik be amikor nincs valdi érvük. Vagyis mostanában szinte mindig. Nem kell vele foglalkozni.
A n@cik között is különbséget tettek, hiszen a jobbik eleinte vérn@ci volt ugyanazok szerint, akik nemrég keblükre ölelték ugyanazokat a politikusokat. Az elején a jobbikra akasztották a n@ci meg fasiszta bélyeget, a fideszre azért, mert szerintük össze fog állni a jobbikra, mostanra meg a fideszre ragasztották át, a jobbik már kigyógyult. Majd nemsokára ráragasztják a Mi Hazánk mozgalomra ismét.
Hogy miért? Mert csak. Szerintük érv nem kell hozzá, ez az ő privilégiumuk, hogy mindig az legyen fasiszta akire ők mondják.
Különben is, a fasizmus egy olaszországi mozgalom volt, mi közünk hozzá? Volt benne egy csomó jó kezdeményezés is, fajelméletet nem hirdetett.
Ez az Umberto Eco definíció kb. a dimitrovi meghatározásra emlékeztet. És akkor mi van? Ő így látta, más meg másképp.
Vagy fordítsuk meg: no, akkor milyen egy MEM fasiszta rendszer?
Kb. el tudom képzelni...
16.
Akkor ezek szerint én is fasiszta vagyok. És akkor még mondják, ne gondolkodjunk fekete - fehérben, ne alkossunk ellenségképet, ne aggassunk címkéket másként gondolkodókra.
De aki kritizálja a liberális "demokráciát" az fasiszta. Punktum.
Én ehhez asszem kevés vagyok, hogy elmagyarázzam. Tessék:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!