Milyen kijelentés számít rasszizmusnak?
Minden olyan kijelentés rasszizmusnak számít, amit a globális médiahatalom annak titulál.
Ilyen lesz például a "cigány" szó is, ami egy népcsoportot jelent, mint például a "néger" azaz negroid. A négert sem mondhatod már, mivel valamiért rasszistának tartották, mivel a szót olyan formában használták egy időben amivel bántani akarták ezeket az embereket.
A cigányt se használhatod, mert a hírekben rögtön benne leszel, hogy cigányozol, pedig te csak kimondtál egy szót.
Zsidózni rég nem lehet, a szádra se veheted őket, igaz ott nem rasszista leszel, hanem antiszemita. Jó és rossz értelembne sem veheted őket a szádra. Eljutottunk odáig, hogy inkább ki se mondod, félelemből.
A globális agymosó média mindent kitalál annak érdekében, hogy kiélezze ezeket az ütőkártyákat, hogy majd akkor tudja felhasználni őket ha majd a legjobban kell neki. Elnökválasztás stb.
A jelenlegi állás szerint NEM különböztethetsz meg embert az embertől a bőrszíne és a hovatartozása miatt (tehát egy civilizált Cambridge egyetemet végzett hallgatót nem különböztethetsz meg egy arab kecskebszó nőerőszakoló majomtól aki 20 éve háborúban él), és el kell fogadnod, hogy a nők is himsovinisztának bélyegeznek ha elutasítod őket állásinterjún, mert mondjuk olyan hülyék mint a segg, és alkalmatlanok a munkára.
Természetesen ez nem minden nőre igaz, de ez egy tipikus példája az egyenjogúság megvalósíthatatlanságának, mivel ha mindenkit egyenjogúként kezelnél, és egy nőt egy férfi után azért nem veszel fel mert alkalmatlan, akkor a nő élhet a himsoviniszta metoo kártyával. És nyerni fog.
Ennyi a lényeg. Kussolj, bólogass, tűrj és szenvedj. Erről szól a XXI. század
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!