Mi lesz az országgal, ha így marad?
Elméletileg már most elverték Orbánék a 2020-ig nekünk szánt pénzek nagy részét, szóval nem tudom, lehet, hogy tényleg kilépésre készülnek.
A fiatalok továbbra is egyre jobban özönlenek majd kifelé, a Fidesz pedig tovább foglalja majd el a fontos pozíciókat, így megerősítve a diktatúráját.
Nem kellene annyi ropagandát hallgatnod, hanem inkább a valóságot.
Az ország köszöni jól van.
Kikerültünk a túlzott deficit eljárás alól, amibe az mszp-szdsz kormányzat juttatta az országot - vagyis az eu erre illetékes szervezetei szerint is elég jól áll a gazdaság ahhoz, hogy fedezni tudja a saját költségeit és megfelelő mértékben növekszik, vagyis le tudta csökkenteni az államadósságot ez a kormány az eu által elvárt szint alá.
- Visszafizettük az imf gigahitelt, amit Bajnaiék vettek fel, mert nélküle csődbe ment volna az ország. Most az alapkamat 1,5%, a rövidtávú hiteleknél negatv kamatra is vesznek magyar állampapírt a befektetők, mert nekik megéri, hogy pár hónapig egy ilyen stabil és biztos helyen tartsák a pénzüket.
-Az átlagbér a 1,5-szeresér emelkedett, miközben az infláció végig nagyon alacsony maradt.
- A foglalkoztatottság megnőtt, az ország egyes régióiban szinte csak az nem dolgozik aki nem akar. Nem, nem a közmunkában.
- Az egész országban építkezések, beruházások, fejlesztések folynak, minden évben magasabb lett a valóságos gazdasági növekedés, mint amit az eu vagy a kormány előrevetít. Az utóbbi években az eu illetékesei már magasabb gazdasági növekedést mondanak, mint a kormányzat, mert annyira jónak látják a helyzetet.
- 5 éve folyamatosan, minden hónapban több pénzt költenek el az emberek a boltokban - miközben nem az infláció viszi fel az árakat.
- A "nagy hitelminősítők" sorra egyre feljebb minősítik a magyar gazdaságot, pedig mindent megtettek, hogy ne kelljen. De már körberöhögték őket a befektetők, hát kénytelenek voltak elismerni, hogy bizony, sokkal jobban áll a gazdaságunk.
- A jelenlegi kormány, vagyis elődje, az első Orbán kormány érte el azt a gazdasági állapotot, ami lehetővé tette az eu-s csatlakozást. Mindvégig az eu tagság mellett álltak ki - pedig sok fideszes sem értett velük ebben egyet. Most is az eu tagság mellett vannak és soha nem is mondtak mást.
Attól, hogy a jelenlegi eu nem az az eu amibe beléptünk, amihez csatlakozni akartunk - attól még nem kilépni kell, hanem helyrehozni.
- Igen, mindent megtesz az eu jelenlegi vezetése, zsarolást, pénzek, kifizetések visszatartását, LIBE és egyéb bizottságok általi meghurcoltatást, akár a 7. cikkely elkezdését is azért, hogy Magyarország feladja a saját véleményét. De nem fog sikerülni nekik.
Sorra változnak meg a tagállamok parlamentjei, mert a választásokon vereséget szenvednek a ballibek, a migrációt segítő, támogató pártok.
Ausztria, Olaszország példáját követik majd mások is. Kíváncsian várom a következő svéd parlamenti vlasztást, hogy a liberális véleményterroristák által elnémított emberek vajon a szavazatukkal tudnak-e másképpen dönteni. Akarnak-e egyáltalán.
2019-ben eu parlamenti választások lesznek. A jelenlegi balliberális eu képviselők száma pontosan az illegális migrációt elősegítő, támogató viselkedésük miatt várhatóan meg fog csappanni.
Na majd ha felállt a következő eu parlament, akkor lesz érdemes erről a kérdésről újra beszélni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!