Ha a Fidesz összeállnak az MSZP-DK-val, akkor létrejöhetne egy egy jóléti társadalom mindenki örömére?
Most ugye tüntettek az ellenzékiek, mert nem ők kerültek hatalomra. Mi lenne, ha a két nagy politikai tömböt amire az ország két fele szavaz egyesítnénk és így egyesült erővel közösek kormányoznának nekünk?
Mindenki örülne és mivel mindenki kormányozna jó is lenne nekünk. Jól hiszem?
Hát az ellenzékiek most vissza akarnák hozni őket, akkor mégsem volt olyan rossz ?
A társadalom nagyobbik felének meg az jó ami van. Akkor mi lenne, ha a két igényt egyesítenénk?
Nem jöhetne létre.
Az összeállásnak van feltétele. Olyanok legyenek az érdekek, amit össze lehet egyeztetni. A nevezett három párt érdekei annyira eltérők, hogy az isten se tudná őket összehozni.
Abból, hogy pártok összeállnak, nem következik, hogy jóléti társadalmat akarnak. Sokféle célból lehet összeállni. Ha ez az ország jóval nagyobb lenne és sokkal gazdagabb, akkor például lehetséges olyan koalíció, amely ugyanúgy kirabolja az országot, mint egy. A mi országunk kicsi, egy párt rablását se bírja, ezért nem lehet ebből koalíció.
Alapvetően nincs probléma, hogy eltérő szemléletű pártok alakítanak nagykoalíciót, erre számos példa van Európában is. Jól működnek.
A fent említett esetben nem működnének. Elég egyszerű okai vannak. Például adórendszer; a baloldali pártok mindig a progresszív, többkulcsos adót tartották helyesnek, mert szerintük aki többet keres, az többet is adózzon. Aki pedig keveset keres, kevesebbet, hogy szűkös forrásaiból meg tudjon élni. A fidesz az egykulcsos adó híve.
Ha teljesen objektíven is állunk hozzá, lehetne még számos ilyen példát hozni.
A másik pedig a "mutyi". Ha létrejön egy nagykoalíció, akkor eltűnnek a mészárosok, tiborcok, vajnák, habonyok, stb... akik haszonélvezői voltak a rendszernek és a semmiből a leggazdagabb magyarok lettek néhány év alatt? Feltételezem, hogy a koalíciós partnernek érdeke lenne ezeket felszámolni, azonban a fidesznek ezek lételemmé váltak.
Természetesen igen, de CSAK AKKOR, HA EGYÜTT SEM ÉRNÉK EL AZ 5%-ot. Vagy eleve a parlament falain KÍVÜL állnának össze.
A legjobb helyszínnek én a BÖRTÖNT látnám, ahol szépen össze tudnának állni ezek hárman.
A magyar politikának MEGÚJULÁSRA van szüksége. Egy Jobbik-LMP-Momentum-MKKP-Együtt-PM felállású Országgyűlésben végre új, értelmes alapokra lehetne helyezni a vitákat, olyan pártokkal, amelyek még nem járatták le magukat és nem érdemi részei az elmúlt évtizedek undorító magyar politikai posványának!
Az SZDSZ, az MDF, a MIÉP és az FkGP már a politika süllyesztőjébe került, ahová való. Már csak három párt kell eltűnjön VÉGRE: a Fidesz, az MSZP és a belőle kivált gyurcsányista DK, ahhoz, hogy ÚJ KORSZAK KEZDŐDJÖN A MAGYAR POLITIKÁBAN!
De ehhez a mostani leszerepelt tetveket, a múlt rendszer és az elbundázott rendszerváltás termékeit, politikusbűnözőit, ezeket a korrupt, posztkommunista pártokat, amelyek tele vannak volt ügynökökkel, besúgókkal, MSZMP-tagokkal, KISZ-vezérekkel, megélhetési politikusbűnözőkkel, maffiózókkal és oligarchákkal, egyszerűen EL KELL TŰNTETNI, ODA AHOVÁ VALÓK: a politika szemétdombjára, esetleg a börtönbe!
Ennyi.
Az ab aj, hogy fogalmad sincs, miket beszélsz.
A Fidesz nem fog össze senkivel és különben sem céljuk a jóléti társadalom. Orbán már megmondta, hogy ő keleti, munkaalapút akar, innentől kezdve pedig nincs miről beszélni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!