Miért szavazott a határontúli magyarok több, mint 90%-a fidesz-kdnp-re?
Könyörgök. Magyar állampolgároknak ugyanúgy demokratikus joguk választani, függetlenül a földrajzi helyüktől.
Segítek: igen, ez egész Nyugat-Európában így van.
Ne könyörögj már...
Attól, hogy így van, még nem jogos.
Dehogynem jogos.
De akkor folytassuk a te logikád szerint, és magyar állampolgároktól fosszuk meg a szavazati jogát, mert vakok. Úgyse látja, hogy mi a helyzet az országban.
Na ugye?
Kire másra kellett volna szavazniuk?
Ha volt is olyan aki Gyurcsány DK-ra annak biztos hogy vagy megcsúszott a kezében a tolla, vagy súlyosan fogyatékos.
Én megértem, hogy nem értitek ezt, én sem értettem, amíg ki nem mentem tavaly Erdélybe március 15-én. Egy kis faluban voltunk, ahonnan lovaskocsival meg lovakkal gyűltek be a magyarok a legközelebbi kisvárosba, ott felvonulás volt, éneklés, emelkedett hangulat. Ezek az emberek lassan 100 éve állnak ellen annak, hogy a román kormány erőszakosan asszimilálja őket, nyirbálja a jogaikat. Sokukkal beszéltem és többen mondták, hogy mi ezt nem értjük, hogy nekik milyen érzés az, hogy vissza kapták a magyarságukat. Ez nekik valóban fontos és ezt szerintem akkor lehet megérteni, ha kimegy az ember és ezt megtapasztalja.
Csak listán szavazhatnak és csak 1-2 mandátumról döntenek, amúgy is a Fidesz győzött volna. Eskü odaadnám azt a 2 helyet a DK-nak is, csak hagynák már abba az uszító kampányukat az erdélyiek ellen. Egy nemzet vagyunk, több országban, ne marjuk már egymást.
ma 22:37
Én ezt mind értem, de ez nem ad magyarázatot arra, hogy miért érzik szükségesnek, hogy beleszóljanak az anyaország belpolitikájába.
Én eddig mindig adományoztam (nem keveset) a kinti magyarok megsegítésére, mert úgy éreztem, hogy ez kötelességem!
Mától ezzel a tevékenységgel felhagyok.
A nyugatra vándorolt magyarok 90%-a miért szavaz az mszp-re, vagy annak valamelyik más nevű változatára? Ők miért szavazhatnak, ha már nem itt élnek.
És akik a határon túliakat "magyar nyugdíjra ácsingózónak" (amiben nyilván nem részesülnek, ezt 10-es iq fölött mindenki tudja) állítják be, milyen alapon tartják magukat különbnek a migránsozóktól?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!