Most kik is az agymosottak?
Először is le kell szögeznem, hogy nem veszek a magyar politikai életben részt, de követem mivel élnek Magyarországon rokonaim, barátaim. Fideszes sem vagyok, bár a következőből néhányan biztos ezt vonják le.
Volt pár esetem olyan ismerősökkel, akik sokat siránkoznak a jelenlegi rendszer miatt. Meg is értem az álláspontjukat. Viszont amikor közösségi oldalon rávilágítok egy hazugságra, nem képesek elfogadni a tévedést.
A legutóbbi eset:
FB-poszt arról hogy a Fidesz eltörölte a vizitdíjat, hogy most ennyire drága lehessen egy normális ellátás.
Megjegyeztem, hogy ok, hogy most olyan a helyzet amilyen, de a vizitdíjat a Gyurcsány törölte el, mivel a nép leszavazta. Még emlékszem rá, akkor Magyarországon éltem még, talán szavaztam is róla, nem emlékeszem.
Persze a válasz egyből az, hogy ez a lényeg félremagyarázása.
A másik esetben egy ismerős összahsonlítást osztott hogy az pich olcsó változata németeknél fele annyi mint nálunk az igazi téli. (mellesleg nálunk is)
Amikor ezt közöltem, jött persze a szokásos szöveg hogy nem ez a lényeg, meg minek oszt valaki kintről észt. Itt pl. az ember annyira felhergelte magát, hogy le is tiltott.
Most az emberek ennyire agymosottak, vagy mi ez? Ezzel nem tudok mit kezdeni.
Lassan olyannak akit egyébként korábbról tisztlek, nem kommentálom a dolgait, csak végighallgatom és hümmögök rá, mert ki tudja kivel megy bele az ember ilyen vitába...
Bruttó minimálbér 138 000 huf
nettó minimálbér 86 450 huf
különbözet 51 500 huf
Eközben a 2017. szeptemberi „hivatalos” statisztikai átlagárak:
13201 Fehér kenyér, kg, 284 Ft
13202 Házi jellegű kenyér, kg, 342 Ft
13206 Félbarna kenyér, kg, 237 Ft
51 500 huf 181 kg kenyér ezt adod az államnak
86 450 huf 304 kg kenyér ezt hagyja meg neked az állam a munkádért
Számolgasd ide akkor a fizetésedet kérlek és győzz meg róla milyen jó itt élni.
(ha nem magánorvoshoz mész amire amúgy sincs pénzed esélyesebb hogy koporsóban landolsz mint eljuss pl ct re)
6#
"Külföldről könnyű így gondolkozni. De ha itt élnél, ennyi fizetésből, ilyen árak mellet egyből máshogy látnád."
Miért, mit látok, és hogy? Tudom mi a magyar realitás, a szüleim, feleségem szülei ott élnek.
Tudom hogy mi minden sz..r, nem ezt vitattam, hanem egy városi legendát.
Szerintem nem értetted a kérdést.
"Az tényleg jó kérdés, hogy Németországból vajon mennyire gerinces fideszesnek lenni?"
Na pont erre az agymosottságra gondoltam. Ott van a szövegben hogy NEM vagyok fideszes. Még 2002-ben még ellenük is szavaztam. Azóta meg nem, mert nem érdekel egyik banda sem. Néha egyik másik szimpatikusabb, de hamar lerombolják.
Egyébként honnan veszed hogy németországban élek? Nem írtam sehol. Lehetne Kazahsztán is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!