Miért gondolja bárki is, hogy a minimálbér összege kisebb lesz a 16%-os szja-val?
Amikor a Fidesz az egykulcsos rendszer és a 16%-os szja mellett döntött, akkor mindig is hangsúlyozta, hogy amennyivel kevesebb lesz így a minimálbér, annyival is fogják megemelni, hogy senkinek ne legyen kevesebb a bevétele.
Erről több nyilatkozatot is hallhattunk, de sokan csak az MSZP-t hallják meg, aki most a szegények védőszentjének akarja magát beállítani az önkormányzati választásokra.
Már a feltételezés is elképesztő, hogy valaki tényleg azt hiszi, hogy a minimálbér 10 ezer Ft-tal kevesebb lesz. Ennyire még a szocialisták se lennének idióták.
"A minimálbért illető kérdésre azt mondta: lesz emelés, mint minden évben, a cél, hogy senki nettó keresete ne csökkenjen"
A kérdező kommentje:
Na ezt szerintem hagyjuk, mert nem sok értelme van. Ha azt nyilatkozta a Fidesz, hogy lesz bér emelés, mégpedig olyan mértékű, hogy ne csökkenjen senkinek a jövedelme, akkor az úgy is lesz. Különben minek nyilatkozták volna ezt? Hiszen úgyis minden kiderül.
Szerintem is hagyjuk, ez már eltér a kérdéstől és ebben a véleményem nem fog változni.
Igazad van az utolsó mondatokkal.
Remélem nem lesz úgy minden ahogy nyilatkozzák, mert akkor hamarosan államcsőd is lesz. Ennyit a nyilatkozatokról. Na mind1, nem akarok senkit eltántorítani a hitétől, még ha úgy is gondolom, hogy annak a templomban a helye.
Üdv.
D
Én meg tudnám indokolni, de most nem teszem, ez nem annak a helye.
Részemről ez lezárva. Kössz a beszélgetést utálkozás nélkül! Ritkaság.
"mert akkor hamarosan államcsőd is lesz"
Mert te jobban értesz hozzá, mint pár tucat közgazdász.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!