A királyság visszaállítása megoldást jelentene a pártok és politikusok okozta megosztottságra?

#15 Nem. De szerencsére Szent László lovagkirály halhatatlan.

Erős szakrális királyság kellene - a megfelelő tudatállapotú királlyal - nem valami eltaknyolt liberális hazugság.

19 Király címnél valóban királyra gondoltam, (pl. Szent László lovagkirályra) Nem olyanra, aki nominálisan 'király', vagyis bitorolja a címet, az valóban sokba - életünkbe kerülne.

A valódi szakrális királyság meg már nem megvalósítható a kalyuga ezen mély szintjén.

Azért nem árt tudni róla, hogy van/volt.

Mert ma már magadban kell megvalósítani az aranykort, és ahhoz kell tudni arról az időről, amikor ez még megnyilvánult állapotban látható volt.

Ajánlott szakirodalom: Weöres A teljesség felé

[link]

Az eszme-idõ

A teljes-idõ mása a jelenség-idõben: az eszme-idõ. Egy ember élete

az eszme-idõben nem a születéssel kezdõdik és nem a halállal végzõdik.

Homályos, felelõtlen perceid az eszme-idõben mindig "ifjúkoriak",

érett, felelõs perceid pedig "öregkoriak", független attól, hogy

húsz, vagy hetven éves korodra esnek-e.

Az eszme-idõben az egy-ember élete mindig a gyarlóbbtól a különb

felé halad, az emberiség élete pedig a különbtõl a gyarlóbb felé. Mert

mindig csak az egy-ember emelkedik az életbeli állapot fölé; az

emberiség egésze alaktalan tömeg, mely elsötétül.

Az emberiség négy fõ-korszaka az eszme-idõben:

Elsõ az Aranykor. Az emberekben a változatlan alap-rétegük tiszta,

világos és a változó tényezõk minden nehézség nélkül, önkénytelenül

köréje-rendezõdnek. Az emberélet csöndes-derûs, egyszerû, titok-

nélküli, teljes összhangban a testtelen erõkkel és a természettel.

Második az Ezüstkor. Az emberekben különválik a változatlan alap-

réteg s a változó személyiség. Az öröklét háromféleképpen sugárzik át

a mulandóba: mint létezés, feltétlen érvény, igazság; mint az idõbelit

az idõtlen felé vonó jóság; s mint az elõbbi kettõnek formai

tényezõje, szépség. Az emberéletet a képességek burjánzása jellemzi, a

nagyobb nehézség nélkül elérhetõ óriás-eredmény. Az égi segítség

megsokszorozza az emberi-erõt, s az ember nem mindig annak

szolgálatára fordítja erejét, akitõl kapta. Az Ezüstkor lázadó embere

oly hatalmas, hogy a testtelen erõk csak súlyos, váltakozó harcokban

bírják legyõzni.

Harmadik az Érckor. Az emberekben a változatlan és változó közti

kapcsolat meglazul, folytonos erõsítésre szorul. Az igazság, jóság,

szépség már nem magától-értetõdõ, hanem keresni kell. Az igazság

keresése a tudomány, a jóságé a törvény, a szépségé a mûvészet. Az

Érckor embere szívós, szorgalmas, bátor, szenvedélyes, jussából nem

engedõ, bosszúálló; makacs szorgalmával többnyire eléri az eredményt.

Ha fellázad: ereje kevés ahhoz, hogy veszedelmessé válhasson, de oly

szívós, hogy a testtelen erõk csak tûz-vízáradattal bírják letiporni.

Negyedik a Vaskor. Az emberekben nincs többé kapcsolat a

változatlan és a változó között, legföljebb villanásképpen,

álomszerûen. Csak a változót ismerik s a változatlan iránti érzéket

elveszítik. Teljesen a tér és idõ bontott jelenségvilágában élnek s

azt, ami bontatlan, tér- és idõ-fölötti: Istent, az öröklétet, a

testtelen erõket, mind a térben és idõben képzelik el külön-külön, a

mozgalmas jelenségek mintájára: ezzel az emberi õs tudás zûrzavaros

mesévé válik. Némelyek látják ennek a mesének képtelenségét, ezért

Istent és a lélek halhatatlanságát s a túlvilágot tagadják; mások,

gyávaságból, mindenáron hinni akarnak a lehetetlen mesében. A Vaskor

tragédiája, hogy a vaskori ember balga, ha hitetlen és mégbalgább, ha

hívõ. Az igazság, jóság, szépség felé törekvõ jószándék többnyire

megvan, de éppoly reménytelen, mint a szárnyaszegett madár repülése.

Az igazságot felváltja százféle nézet, a tudományt az adat-bogarászás

és népszerûsítõ tömeg-mûvelés. A jóságot felváltja az érzelgõsség,

mely, míg egyfelé könnyekig meghatódik és cukrot-mézet osztogat,

másfelé gyûlölködik és könyörtelenül vetkõztet. A törvényt felváltja

mindenféle rendelet, melynek az erkölcshöz semmi közük, a vezetõség

érdekébõl fakadnak; ha változik az uralkodó-párt, akkor amiért egy

nappal elõbb börtönben ültél, most ugyanazért a húsosfazék mellé

kerülsz, és amiért egy nappal elõbb kitüntetést kaptál, most

ugyanazért felakasztanak. A Vaskorban csak õrök és rabok vannak, s

minden rendszerváltozáskor e két kaszt megcserélõdik. A szépséget

felváltja a kivánatosság, a mûvészetet a szórakoztatás és

lakásberendezési lim-lom. A Vaskor embere amílyen erõszakos,

ugyanolyan tehetetlen; mindent szervez, rendez, irányít, de csak

kuszaság lesz belõle; minden, amibõl építeni akar, kátyúból van.

Sohasem fordul a felsõ hatalom ellen, hiszen nem is ismeri;

kipusztításához nem kell vízözön: ha feléli lehetõségeit, tönkremegy.

E négy korszak az eszme-idõben létezik, nem a történelmi idõben; de

a történelmi idõ minden szakasza viseli e négy korszak valamelyikének

bélyegét.

Vizsgáld meg, hogy te magad az Arany-, Ezüst-, Érc- vagy

Vaskorszakba tartozol-e.