Az ellenzék tud mondani bármit az eszement ígéreteken, a fogjunk össze-ne fogjunk össze civakodáson és a "váltsuk le Orbánt"-on kívül bármit is? Mert oké, tegyük fel, hogy sikerül, na és aztán mi lesz?
Én már semmilyen "szövetségen" nem tudnék meglepődni.
Mindenesetre elég szánalmas az ellenzék, hogy ennyire tellett tőlük 8 év alatt, hogy 1 hónappal a választások előtt is csak annyi a programjuk hogy "ne Orbán Viktor", illetve egymást túllicitálva ígérgetik az egyébként államcsődöt okozó eszementségeket, hogy minél több proli szavazatot vásároljanak fel. És még mindig azon civakodnak, hogy együtt vagy külön tudnak nagyobb szeletet lehasítani annak a tortának az 1/3-ából, amit a fidesz meghagy nekik. Én ezt úgy mondom, hogy kormányváltást szeretnék, de ilyen ellenzékkel ez nem fog menni, de jobb is hogy ezek a hiénák nem kerülnek hatalomra, cseberből vederbe kerülnénk, ezeknél még a fidesz is jobb.
"A fidesz nem jó rendszer, de legalább nincs anarchia és káosz."
Ugyanez igaz a fasizmusra is. Sok minden volt ott, de anarchia és káosz az nem.
"Az LMP mindenre két kézzel szórná a pénzt oktatásra, egészségügyre, szociális ellátásra, mindenre, nagyon jól hangzik a prolik számára, csak épp azt nem írja meg ,hogy MIBŐL finanszírozná???"
a.) Mészáros Lőrinc (Orbán viktor) vagyonából.
b.) Kevesebb stadionépítésből.
c.) Kevesebb szavazatvásárlásból a külhoni magyarok között.
Ezekkel rengeteg pénzt meg lehetne takarítani.
"Mindegyik csak ígérget,ígérget, de látszik, hogy ezeket a programokat semmirekellő bölcsész jogászok állították össze, akiknek halvány lila fogalmuk sincs a gazdaságpolitikáról."
Akkor tessék, egy meglehetősen ismert közgazdász:
"A skandinávok könnyen osztogatnak magas béreket, ők könnyen játszanak jóléti államot, mert van miből osztogatni, nekik nem volt 40 év komcsi rablás"
Nem azért jóléti államok, mert nem volt náluk 40 év szocializmus. Spanyolországban, Franciaországban sem volt, aztán mégsem skandináv típusú jóléti államok.
Mindegyik skandináv országban sokkal magasabb az adó, és sokkal szélesebb a szociális rendszer, mint akár nálunk, akár Európa többi országában.
"Én viszont nem találtam a fidesz programját - segítenél és belinkelnéd? Köszönöm!"
Itt van:
"A skandinávokat azért lehet adóztatni, mert az emberek nagy részének van miből adózni (nem a lopták el a komcsik a vagyonukat)"
Ez úgy marhaság, ahogy ide írtad. Az adót a JÖVEDELMÜKBŐL fizetik az emberek, és nem a megtakarításaikból (vagyonukból). Sőt, 30 évvel a "kommunizmus" bukása után már a vagyon is jobban függ a jövedelemtől, mint a előző megtakarításoktól.
OK, tényleg nem volt egy pozitív dolog a szocializmus, de azért ne fogjunk mindent arra.
Skandináviában vagyonadó is van (leadózott vagyon utáni vagyonadó), ezért hivatkoznak rá úton-útfélen a szoci ideológusok.
De abban igazad van, hogy az a normális, ha az emberek a jövedelmükből adóznak. Szerencsére nálunk egyelőre ez még így van, de az ilyen Karácsony Gergely félék simán bevezetnék a vagyonadót is.
"de az ilyen Karácsony Gergely félék simán bevezetnék a vagyonadót is"
Hát igen. És az valóban borzasztó lenne, ha pl. Mészáros Lőrincnek vagyonadót kellene fizetnie! :-DDD
Meg aztán Skandináviában sehol nincs lineáris adóztatás, mindenütt progresszív rendszer van, a mienknél jóval nagyobb átlagos adószinttel.
De tudom, ez mind negatív dolog, és nem akarjuk, ez Magyarországon nagyon rossz lenne.
Ez az, ami nem kellene nekünk Skandináviából.
Csak az életszínvonaluk. :-D
Nem csak Mészáros Lőrincnek kéne vagyonadóznia.
Hanem az egész középosztálynak, mindenkinek, akinek pl. saját tulajdonban lévő ingatlanja van.
No, akkor hogy tudjál róla: az önkormányzatok háromféle címszó alatt szednek adót jelenleg az ingatlanok után: ez lehet építményadó, telekadó és kommunális adó.
Ezek jelenleg LÉTEZŐ adónemek, az önkormányzatok saját hatáskörükben kivethetik. Ha rákeresel a "helyi adók" kifejezésre, akkor azonnal megtudhatod, hogy ez hol milyen mértékű.
Vagyonadó:
Ez csak fogalmazás kérdése:
De vagyonadóval meg már régóta ijesztgetnek:
De több ok miatt nem lett belőle semmi. A legfőbb ok, hogy mivel egy ingatlanvagyon értéke csak becsléssel állapítható meg, ez eléggé bizonytalan, és így jogbizonytalanságot szülne, ezért ennek nincs létjogosultsága.
Ez volt az Alkotmánybíróság döntése 2010-ben, és ez azóta sem változott.
Felesleges ismét felmelegíteni a témát, mert a dolognak nincs meg a jogalapja.
Bár propagandacélokra így is kiválóan alkalmas.
"Kínában csak névleg van szocializmus. Azért egy Észak-Kóreával nem lehet egy lapon említeni."
Hát Kádár-rendszert sem lehet egy lapon említeni Észak-Koreával. De akkor beszéljünk más országokról, pont ezért nem említettem.
Ha már említetted Koreát, akkor beszéljünk Dél-Koreáról, 35 éves Japán megszállás volt ott és ma mégis fejlett Nyugati állam.
Japán egy feudális elmaradott államból az egyik legfejlettebb lett 100-120 év alatt.
Írország igaz nem volt 40 év kommunizmus, de nem is abban a 40 évben lett olyan fejlett, hanem a 90-es évektől.
Nem tudom miért van ekkora bajod a kommunistákkal, de lassan több év fog el telni a Kádár-rendszer óta, mint amilyen hosszú volt. Még mindig nem láttam magyarázatot az elmúlt 28 évre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!