A jobboldalon miért nem alakulnak kis pártok a Fidesz kiábrándult szavazóit megszerezni?
Mert a Fidesz túl erős ehhez.
Amikor Horn idején az MSzP volt erős (1994-98 között 50% felett voltak a Parlamentben), akkor nem voltak kis baloldali pártok. A jobboldal viszont akkor döglődött, az MDF szétesett MDF-re, MIÉP-re és MDNP-re, a KDNP-t állandó belviszályok gyötörték, még a Torgyán vezette FKGP volt a legerősebb ellenzéki párt.
Aztán a Fidesz fokozatosan minden jobboldali párt embereit magába szívta és kész.
Közben a baloldal válságba került (tulajdonképpen Horn Gyula 1998-as lemondása után folyamatos lejtmenetbe került). És ahogy elmélyült a válság, meg az SzDSz is felőrlődött, utána kezdtek el szaporodni a balliberális kis pártok.
Szóval amíg van egy nagy és sikeres párt egy oldalon, addig nemigen van ugyanolyan irányultságú kis párt. Egyszerűen elszívja előlük a levegőt a nagy.
A Jobbik is csak azért tudott fennmaradni, mert karakteresen a Fidesztől jobbra állónak tudta magát mutatni. Ilyen értelemben próbálta ő a jobboldali, de a Fideszből kiábrándult embereket, ill. a Fidesznél radikálisabb hangnemre vágyó embereket magába gyűjteni. Ez elég jelentős sikerrel járt, de pár éve Vona elég furcsa irányváltásba kezdett a még több szavazat reményében. Hogy ez bejön-e neki vagy sem, majd meglátjuk.
A magyaroknak nem kell jobboldali párt. Nekik szélsőjobboldali kell, mint a Fidesz és a Jobbik.
A jobboldal és a szélsőjobb között az a főbb különbség, hogy a sima jobboldal nem ultranacionalista és nem akar totális kontrollt a társadalom és a gazdaság felett, mint a szélsőjobb, akik ugyanúgy állami irányítás alá vonnának mindent, mint a szélsőbal. A jobboldal simán csak szabadpiac-párti és mérsékelt.
Ezért is volt az, hogy McCain direktben le fasiszta diktátorozta Orbánt még 2014-ben, a fideszesek meg nem értették, hogy mi van, mert abszolút nem tiszta nekik a mérsékelt jobb és a szélsőjobb közötti különbség, plusz ők az amerikai repiket nagy havernak tartották. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!