Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Másnak is vannak ilyen ismerős...

Másnak is vannak ilyen ismerősei a politika kapcsán?

Figyelt kérdés

A)

Nekem szerencsére már csak múltbéli barátom (lány, huszonéves). Azt mondta, nem érdekli a politika és nagyon távol tartja magát tőle. Pedagógus. Gondoltam, beszélgetek vele oktatásügyi kérdésekről, amik a legtöbb embert valamilyen módon érintenek. Én nagyon nem értettem azzal egyet, hogy 4-ig bent kell maradni a kicsiknek az iskolában és annyi tanórájuk van, amennyi nekünk sose volt. Erre a barátom "betapasztotta" a számat, hogy ne beszéljek erről, "mert ez politika". Ha oktatásról és a gyerekek helyzetéről beszélek, az neki mint pedagógus számára nem szakmai kérdés, hanem "politika". Szerinte az is felháborító, hogy még 2016 elején tüntettek a Kossuth téren oktatásügy miatt. Szerinte ez csak politika.

Nemcsak pedagógus, keresztény is (katolikus). Azt már fel se mertem hozni neki, hogy az ő arab- és bevándorlófóbiája szöges ellentétben áll a pápa útmutatásával (a katolikusok vallási vezetője, fontos megjegyezni), és ebben annyira fedi a Fideszt vallásilag is, nemcsak az oktatási hozzáállásában.

Ahhoz képest, hogy nem érdekli a politika és próbálja távol tartani magát, részt vesz ikszes (KNDP ifjúsági szervezete) rendezvényeken és benne van mindenféle "nemzeti" elnevezésű programban.

Az összes eddig leírtak előtt történt még, hogy megkérdezte tőlem, mi a véleményem a belpolitikáról és a migrációs helyzetről - a politikától távol maradó barátom...


B)

Ezzel se tartom már a kapcsolatot. Ő is keresztény és pedagógusnak készül. Szintén úgy kezdte, hogy ő hozta fel a témát: mi a véleményem a migrációról és a belpolitikai helyzetről. Aztán, miután válaszoltam, ő is jelezte, hogy a politikától távol tartja magát, nem olvas híreket és nem néz TV-t, így nem hallott semmilyen korrupciós botrányról. Orbánt zsarnoknak neveztem, mire ő megsértődött - a politika iránt közömbös egyetemista.


C)

A családomon belül is vagyok olyan szerencsés olyan tagokkal bírni, akik "nem fideszesek", mégis mindig megvédik Orbánt a "nemtelen, hazug támadásoktól, ami a médiában folyik ellene". A testvérem is "nem fideszes", mégis a bérunió ellen van ugyanazokkal az érvekkel, amivel a Fidesz, állandóan Orbán migráns- és Soros-szövegét tolja, a Fidesszel 90%-ban egyetért és a fideszes média szövegét tolja. De nekem el kell hinnem, hogy ő "nem fideszes".


Vannak ilyen típusú ismerőseitek, hasonló jelenséget tapasztaltatok? Most ezek az emberek tényleg nem fideszesek és csak én látom beléjük?



2018. jan. 23. 13:07
1 2
 11/15 A kérdező kommentje:
Egészen pontosan a magyarországi "római" (bayeri = semjéni) "katolikus" "keresztények" irányában van fóbiám, mert viszolygok azoktól az emberektől, akik megtagadják a saját vezetőjüket (pápa) politikai szolgák (Bayer Zsolt) és korrupt politikusok által ígért pár száz forintos Bözsi néni-utalványért. Ennél Herodest és Pilatust is többre lehet becsülni, ők konzekvensen magukat képviselték. Nem látom, hogy az ilyenek miért lennének keresztények és Bayer illetve Semmilyen Zsolt mióta keresztény egyházvezetők.
2018. jan. 23. 15:37
 12/15 anonim ***** válasza:
100%
Mi meg nem hagyjuk, hogy a politika az emberi kapcsolataink közé álljon, mert attól, hogy a gyerekkori barátom fideszes, én pedig ellenzéki vagyok, az emlékek és minden más, ami összeköt bennünket, nem válik köddé. Egyébként nem beszélünk politikáról sem baráti körben, sem munkahelyen, facebookon csak nagyon ritkán osztunk meg politikai cikket, mert egyrészt egyik párt sem fogok összveszni egyetlen barátommal vagy munkatársammal sem, másrészt a politikai ideológia az, ami képes teljesen dehumanizálni az egyént, azt pedig nem szeretnénk.
2018. jan. 24. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:
Én ezt még nem tapasztaltam.
2018. jan. 24. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:

Nem tapasztaltam. Azt viszont hallottam, hogy 2016, vagy 15 után?? pedógusnak szüntették meg munkaviszonyát csak azért, mert nyíltan kifejezte nemtetszését az oktatáspolitika miatt. Több ilyen is volt.

Lehet, hogy ennek a fajta félelemnek is lehet szerepe némely pedagógus mondókájában. De nem tudom. Nálunk a családban nagoyn ritkán téma a politika, nagyjából lehet tudni, hogy ki hova húz, de nem akarunk vitát ebből, így inkább nem feszegetjük. (Nem vagyunk egy platformon, van Jobbikos, LMP-s, Fideszes, DK)

2018. jan. 24. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
Akad néhány.
2018. jan. 24. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!