Van-e oka panaszkodni az ellenzéknek a kormányra, amikor el lehet menni az országból, ha nem tetszenek az itteni állapotok?
Megmondom őszintén, hogy nekem nem jön be a Fidesz, de már nagyon unom hallgatni a sok vernyákolást velük kapcsolatban, hogy mennyit lopnak, milyen cinikusok, agybetegek, stb.
De minek kínlódni ezen, amikor az ember úgy sem tud rajta változtatni? Elsírja a kis mondókáját és minden marad a régiben. Ha nem tetszik, akkor el kell menni.
Különben is, a Fidesz demokratikusan lett megválasztva, vagy kétszer olyan erősek, mint a második legerősebb párt. Már az is lehet, hogy több, mint kétszer, de ezt nem tudom biztosan.
De nincs olyan diktatúra, ahol zárt a határ és ne lehetne menni, ha nem tetszik. Mindenki előtt ott a lehetőség, hogy lépjen, ha nem tetszik. Ez már nem a Rákosi-korszak, hogy lelőnek a határon, ha a közelébe mész.
A másik dolog meg, hogy az ilyen ember szerint mi változik meg a panaszkodástól? A gonosz Fidesz lop, csal, hazudik és kiröhögi az elesetteket. És? A magyarok általában ilyenek, nem pusztán a Fidesz ilyen. A Fidesz csak ráépül a magyarokra. Ezért is van ennyire elhúzva támogatók terén, mert megvan nekik a közeg.
De amíg el lehet menni ebből a közegből, addig lehet-e panaszkodni? Vagy érdemes-e? Jobb lesz attól? Megváltoznak az emberek? Nem!
Majd amikor Orbánék lezárják a határt és lehetetlen lesz a menekülés, na, akkor majd én is azt mondom, hogy ez már a mocsok netovábbja!
"De minek kínlódni ezen, amikor az ember úgy sem tud rajta változtatni? Elsírja a kis mondókáját és minden marad a régiben. Ha nem tetszik, akkor el kell menni. "
Gratulálok a hozzáállásodhoz.
Mondjuk ha én lennék a kormányfő az biztos hogy én is korrupt lennék, egyszerűen hülye volnék kihagyni az ilyesmit.
Persze megkövezhettek ezért a hozzáállásomért de nézzetek méllyen magatokba és ne állszentkedjetek. Mindenki ilyen,egytől egyig
"Szóval adott 2 millió ember akinek ez tetszik és megfelel és menjen el a maradék 7,5 millió"
A maradék 7,5 millió sem tesz ellene, tehát megfelel nekik.
"Szóval adott 2 millió ember akinek ez tetszik és megfelel és menjen el a maradék 7,5 millió. Logikus.... Nem gondolod hogy inkább változtatni kéne az ország működésén?"
Látom, nem bírtad felfogni a mondandómat.
Nem 2 millió embernek tetszik, hanem a többség ilyen gondolkodású. Az nem csak 2 millió ember.
"A maradék 7,5 millió sem tesz ellene, tehát megfelel nekik."
Pontosan erről van szó.
"Gratulálok a hozzáállásodhoz."
Én is a tiédhez.
Mehetsz ki Harci Marcit játszani és lövesd fejbe magad a TEK-kel.
#9 "Persze tudom,a legtöbb magyar lusta mint a föld, az ujdonsàgoktól is betegesen retteg,inkàbb tocsog tovàbb a szarban,mert azt màr úgyis ismeri."
Szerintem azoknak kellene elhagynia az országot, de sürgősen, akik így gondolkodnak a többségről.
Nyilván mindenkinek joga van álást foglani a témában, de a demokrácia szabályai szerint, ha a többség szarba akar tocsogni, akkor a kissebbség fogja be az orrát... és a száját.
Évszázadok óta voltak megmondóemberek, akik meg akarták mondani, hogy a többségnek hogyan kellene élni.
A intellektuális világítótornyok részéről megállás nélkül megy a magyarfikázás... De a nagy eszükkel arra még nem jöttek rá, hogy ez nem fog megváltozni, és jobb ha ők keresnek maguknak haladóbb, elfogadóbb, jobb szagú népeket, amelyek vevők az ő világlátásukra.
Mindenki jobban jár.
Nekik se kell befogni az orrukat, és mi hagymaszagú bőgatyások is megszabadulunk a folyonosan nyirvákoló, kritizáló, lenéző, lesajnáló, sértődött társaságtól, akit, mondjuk meg őszintén, NEM ÉRDEMLÜNK MEG !
Szóval a deiu !
www.elal.com/
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!