2002-2010 között többet költöttünk a GDP arányában oktatásra, mint a németek. Jobb lett-e az oktatás, mint a német?
A magyar oktatással elsősorban nem pénzproblémák vannak, nyilván azok is, de elsősorban maga a rendszer rossz.
Túlságosan hajaz a rendszerváltás előttire és ehhez sem az MSZP sem a Fidesz nem mert hozzányúlni.
-Az osztályok túl nagyon, 15 főben kellene limitálni.
-Aztán, befejezni az olyan hülyeségeket, mint a 0. óra.
-Általános alsó tagozaton ne terheljék már a kisgyerekeket mindennel, hadd tanuljon meg rendesen olvasni, írni, alapvető matematikai alapműveleteket.
-A középiskolák, gimik legyenek célorientáltabbak, hadd válogassák a tantárgyakat úgy, mint az egyetemisták érdeklődési köreik szerint.
Legjobb lenne középiskoláknál,gimnáziumoknál az angolszász mintára hajazót átvenni, ugyanis az a diákbarát és tanárbarát is.Ugyanis az adott tárgy órájára csak az ül be,akit érdekel a tanár is könnyen dolgozik motivált diákokkal.
Az a baj, hogy feleekkora osztálylétszámhoz kétszer ennyi tanterem és kétszer ennyi tanár kellene. Az egyetemeken ráadásul kétszer van, hogy 200 embernek van egy előadás tartva (amire be is jár 70 ember). A nyelveket kis csoportokban tartják. Nem igazán látszik az előny (nem nagyon tudunk nyelveket).
Az egyetemen sincs ám nagy válogatósdi. Van egy mintatanterv és azon belül valamennyi szakirány. De kb ennyi választásod volt. Az, hogy szabvál meg kötvál meg kritériumtárgyakból lehet válogatni az olyan mintha nem is lenne.
Szerintem is inkább az oktatási tervezettel, tantervekkel van a baj, ezt kellene már végre a XXI. századhoz igazítani.
E mellett a forráshiány is probléma, versenyhátrányt okoz. Hiába költ GDP arányosan annyit a kormány az oktatásra, mint Németország, ott a 3-4-szeres GDP/fő miatt 3-4-szer több jut minden egyes diákra. És a szülők is ott a 3-4-szeres fizetésekből könnyebben tudják különórákra, tanfolyamokra járatni a gyerekeiket. Persze az árszínvonal különbségek miatt azért kisebb az érdemi különbség, de korrigálva is lehet kétszeres különbség Magyarország és a fejlettebb nyugat-európai országok között.
na igen de németország egyfőre jutó GDP je a mienk többszöröse ehhez igazodni hülyeség. A mi jelen GDP-nk magasabb mint 2010 előtt
itt egy forrás, főleg az alsó táblázaton figyelemre méltó külömbségek láthatóak
Nyilván itt képeztük a németek (angolok, franciák, hollandok) számára a munkaerőt az egész skálán a aszakmunkástól a diplomás tudósig...
Nyugaton egész egyszerűen NEM képeznek elég embert, mert olcsóbb átcsábítani kelet Európából.
Ez kifejezetten a nyugati gyarmatosító politika, hoába próbálják a hazai kormány nyakába varrni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!