Végre megszuletett az ellenzék szerint nem létező kötelező migráncselosztási mechanizmus. Mit szóltok hozzá?
"Aztán a fordításra meg majd azt mondod, hogy neked nem elég jó. Vagy nem hiteles, vagy nem teljes, vagy nem akármi, amivel terelhetsz."
Blablabla...létkérdés az angol? Igazad van, de attól még most sem jutottatok előrébb. Ne hisztizz, és ne magadból indulj ki, mikor rólam beszélsz.
Kivárom a hivatalos fordítást, ha nagyon akarod, egyenesen dörgöld az orrom alá majd, de egészen addig felesleges beszélnünk, mert mindenki a maga verzióját meséli bele egy szövegbe, aminek a vége az, hogy megint nem a konkrét szövegről van szó, hanem az egész témán alapuló egymás szapulásáról. Kész, pont.
17.18
Csak abból indulhatok ki, amit tapasztaltam eddig, semmi másból. Ez a gyakorlat, hogy aki nem ért egy nyelvet, az természetszerűen kérdőjelezi meg a fordítást is.
Utána lehet keresni -itt is-, hogy a fordításokkal kapcsolatban mit írnak.
Szerintem a szavak használatakor utána kellene nézni a magyar értelmező szótárban írtaknak az adott szavakkal kapcsolatban.
Mert úgy néz ki, hogy divat vagy szokás lett a szavak jelentésének a kifordítása, eltúlzása, félreértelmezése.
"Mert úgy néz ki, hogy divat vagy szokás lett a szavak jelentésének a kifordítása, eltúlzása, félreértelmezése."
Kár, hogy az értelmes vita eddig nem jött vissza a divatba, ehelyett csak a lepontozás, a kettős mérce és miegyebek.
A kvóta ellenzők 80%-a még csak azt sem tudja, hogy pontosan miről szólt a kvóta, hogy mi a menete, milyen a finanszírozási háttere és még sorolhatnám.
Sajnálom, egyszerűen beleuntam abba, hogy a hosszan megfogalmazott, részletesebb, politikailag korrektebb énemet és írásomat vegyem elő a mai napon, mert úgy is jön egy demagóg hozzászóló, aki 2 sornyi közhellyel le Soros bérencezik és lezártnak tekint egy globális és hosszútávú problémát.
"Csak abból indulhatok ki, amit tapasztaltam eddig, semmi másból."
Akkor már ketten vagyunk, viszont sajnálom, hogy az én tapasztalataim mást hoznak ki belőlem, mint belőled.
UI.: Sosem támogattam a migrációt, sosem támogattam a kvótarendszer ilyesfajta kialakítását, de mégis beszuszakoltak a migránssimogatók kategóriájába, csak mert összefüggéseiben próbáltam nézni a dolgokat. Beleuntam, hogy vagy A, vagy csak B lehetek, de az ami igazából vagyok, az nem, mert nem érik fel ésszel a GyK-n.
#20 "Szóval még mindig nem tudtok semmilyen forrást mutatni a kötelező kvótáról,"
Tessék : (Index)
Szépen elmagyarázza, hogy a belügyminiszterek által többségileg elfogadott, de Magyarország által megvétózott kötelező kvóta KÖTELEZŐ érvényű, Magyarország és Szlovákia kifogásait elutasították.
Nem csak egy miniszteri szintű döntés, de egy bírósági végzés is van róla...
Persze nem igaz, hogy nem hallottál róla csak kavargatod itt a fekáliát.
Nyugodj bele:
VAN migránsválság.
VAN kötelező és felső határ nélküli kvóta
VAN Soros terv
És a végrehajtás is folyamatban van...
Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kell és érdemes harcolni mindezek ellen az ország érdekében !
34.
Hogy a kvótaellenzőknek hány százaléka és mit tud, azt még te sem tudhatod. De nem is számít. Miért is számítana?
Ellenzik a kvótákat és ennyi. Tessék elfogadni.
"hogy van az, hogy a belügyminiszterek többséges szavazatának nagyobb a súlya, mint a miniszterelnökök egyhangú döntésének"
Úgy, hogy az Európai Tanács, az állam- és kormányfők csoportja nem döntéshozó szerve az EU-nak szemben a Miniszteri Tanáccsal.
Egy kérdés: mennyi menekültet kellene befogadnunk míg elbíráljuk a státuszát?
Mennyi embernek adtunk el letelepedési kötvényt? Hány milliót kell majd visszafizetnünk a jövőben azoknak, akik vettek ilyen kötvényt?
Ezért vicces, hogy megy a hiszti a kvótáról, közben pár menekültnek eladósítottuk magunkat.
menekült a fszom azok strómanok ráadásul legálisan jönnek
jah hogy magayarországra befogadnak legális magukat igazolni képes menekülteket? jah lehet
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!