Fekete-Győr András ebben az interjúban azt mondja, hogy 500000 meleg van Magyarosrzágon. Ez igaz? Vagy csak erről sem tud semmit, mint a tej áráról?
"Nem akarom tudni h ki meleg és ki nem, és h hányan vannak. Ez egy legitim álláspont?"
Hát, ha 99%, az mondjuk elég nagy baj lenne, mert kihaln az aemberiség, de matematikusok megmondják pontosan, hogy mi a kritikus érték, és ha így haladunk tartunk afelé, és erre a PC még rá is erősít
én most az adattal kapcsolatban kérdeztem, de ha már itt tartunk, amit mond az hülyeség, az az érve, hogy 500000 ember kirekesztve érzi magát, mert nem házasodhat
egyrészt ennek elvi dolognak kéne lennie, tehát ha csak 5-en lennének akkor is fel kéne háborodni, és nem azért mert 500000-en vannak szerinte
de ami a fontosabb, hogy ez nem kirekesztés, ilyen alapon kirekesztve vannak azok is, akik kecskékkel akarnak házasodni, de nem tudnak, legalábbis még nem; vagy kirekesztve vannak a gyerekek a szavazásból; ki vannak rekesztve a nők a legénybúcsúból (mármint egyesek), stb. ez milyen logika már egy politikustól??
Ja, mert amúgy a kecskével való házasodás pont olyan dolog, mint a homoszexualitás!?
Mert amúgy a kecske is aktívan részt vesz a zoofíl kapcsolatban, ő is ugyanazt érzi, mint az ember....
Hagyjuk már!!!
A kiskorúak szavazati joga meg... Megint nevetséges ehhez hasonlítani.
Egy 5 éves gyerek azt sem tudja mi a politika, írni sem tud, egy nyalókáért oda teszi az ixet, ahová mondod neki...
A melegházasság két DÖNTÉSKÉPES, felnőtt ember kapcsolata, akik SZERETIK egymást.
Amúgy a kérdésre kitérve... Egyáltalán nem irreális.
A közvetlen környezetemben kb 50 fiúból 8-ról (magammal együtt 9-ről) tudom, hogy biszexuális vagy meleg.
Ezek közül egyetlen olyan van, aki úgy 'nyíltan' vállalja, pedig egyáltalán nem kirekesztő a társaság... Most ha egy vidéki falura gondolok, ott szerintem tizedannyira sem vállalná fel senki...
(Én azért tudok róluk, mert én is nyíltabban vagyok az és volt, hogy hozzám fordultak, szóval simán lehet, hogy még többen vannak.)
Jó persze, ez brutálisan magas érték (50/9 azaz minimum 18%) és ha ezt vennénk alapul, akkor 1,8 millió meleg/biszex lenne Magyarországon. Ez irreálisan sok.
Olyan 3-10% lehet a melegek aránya, nőknél talán valamivel alacsonyabb.
AMÚGY OLYAN EMBEREKET MELEGEK, AKIKRŐL NEM IS GONDOLNÁD! Szóval tök felesleges is "gondolnám róluk..." alapon számolgatni, mert 8-ból 5-nél én melegként is nagyon meglepődtem, amikor ez így "feljött"...
Mindig azt mondtam és most is azt mondom, hogyha holnap hirtelen mindenkire egy "meleg" vagy "biszexuális" cetli kerülne, aki az, nagyon meglepődne a társadalom és az előítéletek is kb megszűnnének, mert kb mindenkinek lenne olyan ismerőse/barátja, akiről soha még csak nem is gondolta volna...
"és ha így haladunk tartunk afelé, és erre a PC még rá is erősít"
Ja te az az ember vagy, aki fél attól, hogy kihal az emberiség, mert túl sok a meleg. És persze ezért a PC-t okolod, mert te komolyan azt hiszed, hogy a homoszexualitás az valami modern kori dolog. Hát nem az, csak ma már lehet beszélni róla, de attól még nem lett több meleg, és hidd el, a PC miatt nem fog senki hirtelen meleggé válni. Szóval az ilyen apokaliptikus hülyeségeket hagyni kéne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!