Furcsa nem hogy amikor amerika irakiakat ölt többek közt gyerekeket akkor senki nem beszélt emberi jogokról?
Most nagyon fontosak az emberi jogok. Viszont amikor irakban afganisztánban öltek az olaj miatt akkor nem érdekelte a baloldalt.
2003. február 15. - Több demonstrációt tartottak különböző helyszíneken egy esetleges iraki háború ellen. Békelánc elnevezéssel a Humanista Mozgalom, a Szolidaritás Ifjúsági Alternatíva és a Zöld Fiatalok tüntettek, s a résztvevők a Műegyetem rakpart-Szabadság-híd Fővám tér-Kálvin tér-Astoria útvonalon az Erzsébet térre vonultak. - A Civilek a békéért tömörülés elfoglalta a Liszt Ferenc tér és a Jókai tér közötti területet, majd az Andrássy úton a Hősök terére vonultak, ahol mintegy százezer ember gyűlt össze. - A Kossuth téren a Vér és Becsület Kulturális Egyesület a Budapest 1945-ös ostrománál harcoló német és magyar katonákra emlékezett, egyben tiltakozott az iraki háború ellen. Ezzel egy időben, ugyancsak a Kossuth téren a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a fasizmus áldozatainak emlékére rendezett demonstrációt egyúttal tiltakozva a fasiszta eszmék újraéledése, illetve a neonáci csoportok megjelenése és tüntetése ellen.
stb. google.
egy nem létezõ szervezet mióta magyar baloldal? mszp szdsz vagy hasonló az a magyar baloldal ami ténylegesen kézzelfogható nem egy szellem mozgalom amirõl még alapítási adat sincs
amerikai jobboldal ami a republikánusok ból áll akiket az eu liberális pártjai támogatnak és segítenek nekik a harcokban
a magyar baloldal mszp dk együtt is egyértelműen amerika mellett áll a háborúiban abszolút nem szólal fel ellenük.
A republikánus párt volt mindig aki támogatta a háborút ez igaz de a demokraták se tettek sokat ellene. Clinton hilary pl nagyban hozzájárult.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!