A balliberálisok miért mondják, hogy a fideszesek a birkák, amikor ők állandóan a szócsöveik mondatait ismételgetik?
Mást nem hallani tőlük, mint amit az ATV-n, a HírTV-n, az Indexen meg a 444-en mondogatnak már évek óta.
Gyakorlatilag az elmúlt hét évben semmit nem változott a technikájuk, mocskolódnak, hazudnak a kormányról, valótlanságokat állítanak mert ők akarnak a húsosfazék közelébe kerülni és lopni.
Elég régi kottából játszol kérdező, mert föld és trafikmutyit akkor emlegetett ez a minden hájjal megkent baloldali banda, amikor az időszerű volt, konkrétan mikor fideszes haverok vitték a dohánybolt koncessziókat meg az állami földeket, de az 2012-2013-ban volt, azóta ezeket a Fidesz már kiosztotta, ma már sajnos csak múlt időben beszélhetünk róla.
De akkor inkább én kérdek, milyen francia választási csalásról beszélsz itt???
Szörnyűek ezek a büdös jobbágyok, hogy nem akarnak kussolva becsicskulni az Igaz Magyaroknak!
De hamarosan megkóstolják a korbácsot és majd az jobb belátásra bírja őket!
1. Nem a balliberálisok. Ezt a jelzőt a Fidesz sikerrel bedobta mit sem sejtő és buta lelkes híveinek, azóta ez a duma, miközben semmit nem jelent.
2. Kevesen mondják, hogy a fideszesek birkák. Egyébként is ez a Fidesz híveire és nem a Fideszre vonatkozik. És a hívekre még igaz is abban az értelemben, ahogy a birka megy a kolomp után gondolat nélkül.
3. Ezzel szemben a legtöbb ellenzéki párt (nem balliberális, akkor se, ha ők maguk mondják magukra) éppen megszólaló tagja valóban a Fidesz szócsöveit ismételgetik, csak kifordítva. És ebben a vonatkozásban a kérdezőnek igaza van. Viszont megindokolni lehetne, amit tesznek, de nem úgy, ahogy a kérdező teszi. Fideszes létére érezheti mocskolódásnak (minden ember önmagából indul ki), azonban mindössze csúnyákat mondanak azokról, akik csúnyákat tesznek. Valótlanságnak csak a kérdező szeretné látni, de nem azok. Ezzel szemben közülük (az ellenzéki pártok közül) néhányan valóban a húsosfazék közelébe szeretnének kerülni és lopni. Ezek az emberek azonban azon a térfélen is visszaszorulóban vannak.
4. Az ismételgetés két dolgon múlik. Egyfelől a Fidesz kevés teret hagy, mindent elvesz, amit nem, gyaláz, feketít. Másfelől ez ellen a hatalmas és erőszakos elnyomás ellen csak nagyon okos embereknek lehet hatásos ellenszerük. És nagyon okos ember az ellenzékben kevés van. Olyan sok van, amely egy részterületen nagyon okos, de sajnos ezt az előnyt elveszti azzal, hogy más területen hibázik. Erre még nem találták meg a jó módszert.
5. Van egy fontos dolog még, amin nagyon sok (ha nem minden) múlik. Ez pedig a befogadó közeg, annak képességei, ahogy értelmezi az elhangzottakat (bárhonnan jön). A Fidesz abban végzett hatalmas és profi munkát, hogyan lehet a gondolkodást torzítani, elfogultnak lenni, gyűlölködni, semmit sem megérteni és elfogadni, ami más, mint mi. Ezért ha a Fidesz állít bármi hazugságot, a tömeg elhiszi, mert erre van dresszírozva, ugyanakkor a valós adatok elől el van zárva. Ha az ellenzék (pláne ha külföld) mond valamit, az helyből érthetetlen, és ezért ellenszenves is. Aki netán elbizonytalanodna, azt meggyőzi a beinduló rágalomhadjárat. "hogy mondhatna igazat egy csaló gazember" - gondolja, hiszen azt hallotta, az illető egy csaló gazember. Nem is akar meggyőződni arról, igaz-e ez. De ha akarna se jobb a helyzet, nincs honnan.
De kétlem, hogy gondolatmenetemet arról az oldalról sokan meg kívánják érteni. Az egyetértést nem várom,a más szempont megértését várom. Ez a további beszélgetés elemi feltétele. E nélkül is lehet, de azt röviden mocskolódásnak hívják. Nem az én műfajom, és mindössze azért nem, mert nem vezet sehová. Én pedig szeretnék valahová tartani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!