Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Támogatnátok ezt a bérreformot?

Támogatnátok ezt a bérreformot?

Figyelt kérdés

A vezető pozíciót betöltő állami alkalmazottak bére 2 millió Forintba lenne maximalizálva, amelybe bele kell férni minden egyéb juttatásnak.


Ezzel párhuzamosan pedig a közoktatásban dolgozó tanárok és tanítók, a dajkák, dadusok és óvónők, ápolók és szakápolók, illetve az orvosok, mentőápolók, rendőrök, tűzoltók és köztisztviselők béreit emelnék.


Legradikálisabb emelésben pedig a tanárok és az ápolók részesülnének.


Illetve az állami alkalmazottak nettó minimálbére 120 ezer forint lenne, természetesen diploma nélkül, aki diplomás annak magasabb határt szabnanak mondjuk olyan 150-180 ezer Ft körül.


A közmunkaprogram pedig felszámolásra kerülne. Helyette oktatást kapna a nagyszámú képzetlen munkaerő, aki pedig versenyképes szakma, vagy valamilyen diploma mellett kényszerült közmunkás sorba támogatást kapna, hogy olyan helyre költözzön ahol alkalmazni tudják. (Persze ez nem ily egyszerű, még finomítva lenne.)

A közmunkások helyett pedig a város rendbentartására kiképzett munkásokat alkalmaznának, tehát kis számú szakmunkást.


A vállalatok pedig támogatást vagy adókedvezményt kapnának, ha az ország azon részeire települnek ahol a leginkább jelen van a munkanélküliség.



2017. ápr. 18. 16:27
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
Itt valami nem jó ha bért emelsz az árak emelkednek elég rendesen ha az árakat szabályoznák akkor meg a multi cégek szaladnak Brüsszelbe mert nincs verseny piac vagy elhagynák az országot az is lehet.
2017. ápr. 18. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:

Nem. Nem az a lényeg, hogy számszerint mennyit kap valaki, ezret, vagy százezret, hanem az, hogy mennyit ér az a szám.


Renbe kell tenni a gazdaságot, hogy az a számszerinti érték, amit most kapnak többet érjen, nem pedig a számokat emelgetni folyamatosan, mert azzal csak az értéke romlik. Bár jól hangzik, és választást ezzel lehet nyerni, de a megoldás nem itt van.


Gondolj bele, tízezerért elmennél dolgozni? Forintért nem, euróért pedig már holnap kezdenél. Az a megoldás, hogy a forintot is erre a szintre hozzuk, nem pedig az, hogy milliós fizetése legyen mindenkinek, miközben egy zsömle pedig százezrekbe kerül.

2017. ápr. 19. 08:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim válasza:
Az utolsónak nagyon igaza van.
2017. ápr. 19. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
Nem baj, már megszoktuk, hogy ezen az oldalon senki se ismeri az inflációt.
2017. ápr. 19. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 A kérdező kommentje:
Itt pont az a lényeg, hogy az elsőnek írt bércsökkentés fedezné a többiek béremelését, ezzel elkerülhető az infláció.
2017. ápr. 19. 19:47
 16/18 anonim ***** válasza:
Szerintem mindenkinek legyen mondjuk kb 500 000 a fizuja, kivétel nélkül, a többit dobjuk be a közösbe, pl útfelújításra.
2017. ápr. 19. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:

Nem fedezné. Ha a McDonald's vezérigazgatója 5.370.666 dollár éves jövedelem helyett ugyanannyit keresne, mint az, aki a hamburgert összerakja, a többi részét szétosztanák az alkalmazottak között egyenlően, akkor minden alkalmazott kb 7 dollárral, vagyis kb 2.000 forinttal keresne többet ÉVES szinten.


Nem a vezetői pozícióban lévők fizetése viszi el a pénz legnagyobb részét. Az állami bértábla alapból egy nagyon rossz rendszer, mert arra motiválja az embereket, hogy minimálisat teljesítsenek ahhoz, hogy ne rúgják ki őket. Nincs motiváció, az évek és a papírok döntik el, hogy mennyi legyen a fizetés. Ha maximálisan teljesítenek, adott összeget keresnek, ha minimálisat, akkor is.


Ha állami helyen is az a rendszer működne, mint sok magánvállalatnál, hogy a munkád értékét fizetik meg, hirtelen sokkal jobban motiválná az embereket arra, hogy termeljenek. Persze ehhez elengedhetetlen, hogy a vezetőség kellőképpen felelősségre vonható legyen.

2017. ápr. 19. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
Én támogatnám! Akinek ez nem tetszik,az hülye.
2017. ápr. 20. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!