Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Támogatnátok ezt a bérreformot?

Támogatnátok ezt a bérreformot?

Figyelt kérdés

A vezető pozíciót betöltő állami alkalmazottak bére 2 millió Forintba lenne maximalizálva, amelybe bele kell férni minden egyéb juttatásnak.


Ezzel párhuzamosan pedig a közoktatásban dolgozó tanárok és tanítók, a dajkák, dadusok és óvónők, ápolók és szakápolók, illetve az orvosok, mentőápolók, rendőrök, tűzoltók és köztisztviselők béreit emelnék.


Legradikálisabb emelésben pedig a tanárok és az ápolók részesülnének.


Illetve az állami alkalmazottak nettó minimálbére 120 ezer forint lenne, természetesen diploma nélkül, aki diplomás annak magasabb határt szabnanak mondjuk olyan 150-180 ezer Ft körül.


A közmunkaprogram pedig felszámolásra kerülne. Helyette oktatást kapna a nagyszámú képzetlen munkaerő, aki pedig versenyképes szakma, vagy valamilyen diploma mellett kényszerült közmunkás sorba támogatást kapna, hogy olyan helyre költözzön ahol alkalmazni tudják. (Persze ez nem ily egyszerű, még finomítva lenne.)

A közmunkások helyett pedig a város rendbentartására kiképzett munkásokat alkalmaznának, tehát kis számú szakmunkást.


A vállalatok pedig támogatást vagy adókedvezményt kapnának, ha az ország azon részeire települnek ahol a leginkább jelen van a munkanélküliség.



2017. ápr. 18. 16:27
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
87%
Nem. Tetszik vagy nem, egy több ezres (tízezres) létszámmal rendelkező szervezetet igazgatni képes ember bére ennél több, pláne ha ilyen bruttósítva számoljuk. Ezzel csak azt érnéd el, hogy alkalmatlan embereket neveznének ki igazgatónak, akik aztán jóval nagyobb kárt okoznának összességében, mint amit a vezetői fizetésen megspóroltál.
2017. ápr. 18. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
Viccnek jó.
2017. ápr. 18. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:

Nem támogatnám, csak részben.

A vezetőket igenis meg kell fizetni akik több ezer ember sorsáról döntenek (van fogalmad róla, hogy pl. egy miniszterre mekkora súly nehezedik? Lehet utána csinálni... Függetlenül attól, hogy most kormánypárti vagy nem). Ugyanakkor jobban ellenőrizném a munkájukat, hogy megérdemlik-e azt a pénzt amit kapnak.

Emelném a második és harmadik bekezdésedben szereplők bérét valóban, mivel ők is eléggé felelősségteljes munkát végeznek, ugyanakkor őket is ellenőrizném, hogy rászolgálnak-e (tehát ne az legyen, hogy Gizike mint ápoló megkapja a 200ezrét, de szarik a betegekre, mert így is úgy is megkapja). Egy mondatban: inkább a munka minőségének ellenőrzésére fektetnék nagyobb hangsúlyt mint arra, hogy tömjek pénzzel mindenkit.


A minimálbért eltörölném. Aki 80ezret keres, az nem lesz boldogabb akkor sem, ha 120ezret kap, mivel ugyanúgy el fogja cseszni hülyeségekre, és utána amiatt fog sírni, hogy miért nem 140 a minimálbér, aztán 2 év múlva, miért nem 180. Semmi értelme. Aki nem ért a pénzhez, és nincs semmi pénzügyi kultúrája (lássuk be, a minimálbérért dolgozók java része ilyen, tisztelet a kivételnek), annak teljesen felesleges adnod akár milliókat, nem lesz jobb az országnak, és nekik sem (amcsi lottómilliomosok megvannak? akik elverik a több millió dollárt pár év alatt)

2017. ápr. 18. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 árokpart ***** válasza:
0%
Az egyszerű hétköznapi ember minimálbérét emelném 200 ezer ft-ra.
2017. ápr. 18. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
36%
#4-es és azt te döntöd majd el, hogy ki az "egyszerű hétköznapi ember"? Ilyen nincs a jogban, sőt sehol nincs.
2017. ápr. 18. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
#5: Na de, nincs semmi jelentősége, hogy milyen jelzővel illeti a minimálbéreseket. A lényeg, hogy ő a minimálbért emelné meg.
2017. ápr. 18. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:

Ne akarj beletenyerelni valamibe, amihez semennyit se értesz. Biztosíthatlak, az általad javasoltaknak a "bérreform" fogalmához nagyjából semmi közük. Ezen túl kivitelezhetetlenek, nem eredményeznek semmi jót, és a hatásuk gyakorlatilag elenyésző (nem akartam keményebben fogalmazni).

Az ötleteiddel az a probléma, hogy nem tudod, mit miből lehet megvalósítani, minek mi a hatása, és a legfontosabb, egy kívánt hatást gyakran pénzzel nem lehet elérni. Te egyszerűen fantáziálsz ismeretek nélkül. Ne tedd, nem vezet sehová.

2017. ápr. 18. 17:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
17%
Inkább az árakat kellene szabájozni, hogy egyes termékeken ne 300-1000% haszna legyen az azt árusító cégnek
2017. ápr. 18. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
Ja, majd ha 200 ezer lesz a minimálbér, akkor minden munkaadó kitakarodik az országból. Aztán lehet fogni a fejünket, hogy 2 millió közmunkásunk lett, havi 60 ezerért.
2017. ápr. 18. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
0%
Utolsó, eszerint az összes munkaadó külföldi, a többi (magyar) meg hülye hozzá. Na most képzeld, utána ez a sok hülye magyar lesz a kétmillió közmunkás munkaadója. Micsoda vircsaft lesz itt. Persze van még az a műsor, hogy a kétmillió (mit kétmillió, nyolcmillió) közmunkás maga találja ki, mit csináljon. Még a miniszterelnöki posztot is közmunkában látják el. Miért? ha jegyzőit lehet...
2017. ápr. 18. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!