Mik voltak a tapasztalatok a Kádár-rendszerrel, az akkori élettel kapcsolatban?

Pontosan ezért nem tudunk tovább lépni. A kommunizmus nagyon jó volt a benne élőknek, kivétel nélkül. Az elmúlt 20 év sajnos még jobban ráerősít erre. Az a baj, hogy az emberek megfeledkeznek arról az aprócska tényről, hogy a 20 év alatt egyetlen viszonylag normális kormányunk volt. Antal teljesen hazavágta a rendszerváltásunkat. Mikor az emberek rájöttek, hogy át lettek b*xva, akkor meg azt mondta az drága jó ember, hogy "Tetszettek volna forradalmat csinálni!". Aztán ugye Hornék... A Fidesz még szó szó, kicsit még fejlődtünk is (legalább is az MSZP osztogatott valamiből...), az MSZP-ről meg nincs mit beszélni. Tehát még nem volt igazi rendszer váltás. Talán majd most.

De visszatérve az alapgondolathoz... Szóval bár jól éltek az emberek a kommunizmusban, közben egész Európa fejlődött, és piszkosul lemaradtunk. Ha az elmúlt 60 év a kapitalizmus jegyében telt volna, akkor a mai ember felfogása, és főleg keresete teljesen másképp alakult volna. Így viszont a mai fiatalság feladata lenne, hogy behozza azt, amit az előző 2 generáció elhavajozott. Mert aztán dolgozni nem nagyon kellett. Néhány sz*rabb helyet leszámítva.

És ahogy elnézem egy jó darabig nem is lesz :S

Pedig már tele van a hócipőm hiszen kislánykorom óta azt hallom hogy most egy picit meg kell húzni a nadrágszíjat, de majd utána nagggyon jó lesz

Nemhogy nem lett jobb, de mindig rosszab lesz( legalábbis elég sok embernek)

Tudjátok, mit mondtak a tévében az úttörők műsorában: "ti már mindnyájan a kommunizmusban fogtok élni". 1964.

Voltak árnyoldalak is, pl. a sok "pult alól" árult hiánycikk. De nem éltünk azért rosszul, mindenki egyformán szegény volt. Túlóra fizetésnapon, valaki kiment a boltba és hozott téliszalámit, gépsonkát, kólát. Proliünnep 1973.

Én kisgyerekként éltem a Kádár-rendszerben. Sokkal kiegyensúlyozottabb volt az élet. A szüleimnek volt rendes munkája. Budapesten, egy kertvárosi részen laktunk. Nyugodt környék volt, lehetett az utcán játszani, biciklizni, sose történt baj. A kaput nem zártuk be kulcsra, ha elmentünk otthonról, éjjelre még az ajtót se. A szomszédok ismerték egymást, figyeltek egymásra. Telefonunk nem volt, 6 sarokkal lejjebb volt egy telefonfülke, mindig állt a sor. Közért nem volt a közelben, kb. 15 perc séta volt. Akkoriban nem is volt annyi kisbolt, mint most. Nagyon szerettem, amikor a Sugárba mentünk bevásárolni, mert akkoriban talán az volt az egyetlen hely Bp-en, ahol bevásárlókocsi volt (talán a budai Skálában is volt még), és bele tudtak anyuék ültetni.

Mikulás tájékán lehetett csak narancsot meg banánt kapni, mindig hosszú sorok álltak érte, Mikulásra mindig kaptam.

Minden nyáron Balatonon voltunk 1-2 hetet a tsz üdülőben. Az étteremben Neoton Família, Első Emelet és R-Go slágerek mentek. Minden nyáron be tudtak fizetni táborozni. Voltam kisdobos és úttörő, ami kb. 2 hétig volt csak lelkesítő. Felső tagozatban vittek minket pár napot dolgozni, szaloncukrot kellett csomagolni, imádtuk, mert teleehettük magunkat szaloncukorral. A nagymamám május elsején kivitt a Felvonulási térre, megnézni a majálist, és persze Kádár Jánost, aki ott ült a pódium tetején a többi pártvezetővel, volt nagy felvonulás és katonazenekar. Egy tévéadó volt, hétfőnként nem volt adás. Mindig volt tévémaci, estimese. Heti egyszer volt krimi, Két férfi egy eset, Tetthely, Derrick, Minden lében két kanál. Az egész ország ezeket nézte, hogy oldják meg a nyugatiak a fondorlatos bűnügyeket. Heti egyszer a Zenebutik. Nagyon kevés reklám ment, nem volt mi után sóvárogni. Óriásplakátok se voltak. Sokat jártunk kirándulni, heti egyszer étteremben ettünk, és gyakran mentünk színházba. Volt egy Ladánk, a Trabant után nagy előrelépés volt.

Az unokatestvéremék az osztrák határnál laktak. Amikor lementünk hozzájuk (a Trabival), több helyen volt katonai ellenőrző pont. Kikérdeztek, hova és kihez megyünk, mikor jövünk, és le is ellenőrizték, hogy van-e ilyen személy abban a faluban. Náluk lehetett fogni, kicsit hangyásan az osztrák tévéadókat, vágyakozva bámultuk a reklámokat, hogy mennyi mindent lehet venni, milyen szép és finom dolgok vannak, és irigyeltük a "sógorok" gazdagságát.

Egyszer aput behívták a katonasághoz tartalékosként hadgyakorlatra. Nem mondtak előre semmit, nem tudtuk, mikor jön haza, teljes volt a bizonytalanság. Anyu rettegett, hogy valami baj történt vele. Hetekig nem volt otthon, aztán minden előzetes értesítés nélkül hazajött, egyben, egészségesen. Akkoriban ez így ment.

Gyerekként a politikai elnyomásból nem sokat érzékeltem. Egy-két dolog volt, amiről a szüleim szóltak, hogy mások előtt ne beszéljek, mert "bajunk lehet belőle". Persze ezek politikai dolgok voltak. De mégis egy nyugodtabb életnek tűnik. Egy jóval ingerszegényebb környezet volt, és akkoriban még a kis dolgoknak is tudtunk örülni.