Tovább fog e fogyni a magyar az országban?
A fidesz miért állította be ezt mint ha az ő érdemük lett volna ez ? (M1 így állította be) Így is fogyott a magyar népesség 2016-ban hiába mérséklődött picit. Szóval fog még fogyni Magyarország népessége ?
2#-es vagyok
Páran vérszemet kaptatok itt úgy látom, tegyük rendbe a dolgokat, anno nekem is azért kellett kijönnöm mert tönkre tett volna az hogy dolgozok és semmi köszönet nincs benne, és nap végén úgy megyek haza hogy senki ne szóljon hozzám mert olyan fáradt vagyok.
Bántott az hogy miközben adókat tolnak az ember arcába, senki nem tett ez ellen semmit, pedig nem kellett volna megvárni hogy ennyi év elteljen, hiába itt élek Németben, azért haza járok a családhoz, de ha tehetném a szülőket is kimenekíteném a "süllyedő hajóról"
Én szakmámban dolgozom itt kint, teljes munkaidőben, rendesen fizetnek nincs kiskapuzás mint otthon, ha túlórát vállalok az meg is látszik az amúgy se kevés pénzen, szinte semmire nincs gondom, az autót nem ötezerért tankolom, ami előtte gyakori jelenség volt, ha nincs kedvem főzni akkor hozatok valamit ami elég egész napra.
Tehát mindent összevetve én főként a kormányra haragszom, és valamilyen mértékben az emberekre is hogy engedték idáig fajulni ezt a helyzetet, még anno gyökerestől kellett volna elégtételt venni.
Számomra fájó az hogy nem a saját hazámban, közösségemben találtam olyan életre, amilyenben most vagyok.
Ezeknek hiába magyarázol. Ők a felsőbbrendű faj Viktor Viktorral az élen és Magyarországon minden tökéletes.
Erre épül a fejükben minden. Aztán meg csak lesnek, hogy a valóság az teljesen más, valamiért tömegek menekülnek Magyarországról és rohamosan csökken a népesség. De ezek biztos csak hazaárulók lehetnek, azért mennek el! Te is hazaáruló vagy, mert elmentél innen Németországba! Hát micsoda dolog ez, kéremszépen?
Igen, fogy a magyar.
Már engem sem tekintenek magyarnak, mert nem vagyok fideszes szavazó, és aláírtam a Nolimpiát.
A magyarság létszáma (Fidesz-MIÉP-Jobbik mércével mérve) 1998 óta a felére csökkent.
"Így is túlfogyasztjuk az ország eltartóképességét. Örülj neki, hogy fogyunk."
Marhaság.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!