Mi a véleményetek arról, hogy a neoliberálisok most Paks2-t vették célba?
#10
Én nem mondtam semmit csak megkérdeztem hogy mi a vélemény.
Ehhez képest nem túl értelmes válaszokban engem minősítenek mások konkrét érvek helyett!
#12
És az az honnan jön le hogy teljesen kiszolgáltat minket az oroszoknak?
Még egy kis adalékinfó-ínyencség:
"2014-ben a Pakson megtermelt villamosenergia ára ún. „aranyvég” (golden end) ár, amely azt jelenti, hogy az erőmű a tőkeköltségének visszafizetése után csak üzemi és karbantartási költségével vesz részt az árversenyben.[24] 2013-ban így az atomenergia ára hazánkban 12 forint kilowattóránként (42 EUR/MWh), ami a hagyományos magyar áramtermelő egységek közül a legolcsóbb. Ugyanakkor egy új atomerőmű esetében, amelynek tőkeköltsége nem lett visszafizetve, ez az ár biztosan nem lesz tartható.[25]
A Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) számításai szerint akkor nem termelne veszteséget a Paks II., ha hosszú távon 32-33 forintba kerülne kilowattóránként, ami a 2013-as ár közel háromszorosa"
"A 12 milliárd eurós beruházásból 10 milliárd eurót 4-5%-os kamatozású devizahitel formájában vesz fel a kormány, melynek törlesztését 2023-tól vett 30 évig törlesztik az adófizetők."
2053-ban túl is leszünk a hitelen, no para. Akkorra valószínűleg már napelemes autókkal mászkál mindenki.
Ja! Még valami... épp a minap olvastam, hogy készen van egy 0, azaz nulla energiafogyasztású fólia amely épületek hűtésére szolgálhat, fillérekért lehet előállítani és kiváltja a légkondi hűtését. Számtalan kreatív és innovatív megoldás van, csak pont az ilyen Putyin-Orbán-félék nem engedik hogy elterjedhessenek. Itthon még a napkollektorokat is megadóztatják. Most készült el épp a napelemes termékek adóztatásának jogi kerete is, még ha jelenleg 0%-is. Azonban jogilag most már megvan a kerete és szinte egy tollvonással meg tudják adóztatni majd amikor épp mástól hangos a sajtó... Ahogy ezt szokás.
Jaj, még egy ilyen kis gyöngyszemet hadd tegyek be ide! Rendkívül tanulságos, rövid beszéd. Kattints!
www.facebook.com/1441958856119794/videos/1748299345485742/
Mindegy hogy kivel építtetjük, kitől vesszük fel a hitelt, valakiknek kiszolgáltatottak leszünk, akikben meg kell bízni. Kérdés hogy kiben bízzunk meg? A kormány úgy döntött, hogy az oroszok pénzügyekben megbízhatóak, és stratégiailag előnyös velük a megállapodás.
A közvélemény nyilván nem ismerhet meg minden részletet a megegyezésről, mivel ez nemzetbiztonsági kérdés. Valamint nagyrészt szakmai kérdés, ezért nincs értelme népszavazást kiírni róla, mert az emberek hozzáértés hiányában pártpreferenciák alapján döntenének.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!