Ha most Rendeznének egy választást és Kádár János indulna rajta, akkor szavaznátok rá?

Hát igen, baromi tisztességes volt; azzal indított, h belügyminiszterként közreműködött Rajk László meggyilkolásában, '56-ban elárulta a forradalmat, több ezer embert végeztek ki, vagy hurcoltak meg.

Nem lehetett nyugatra menni, csak nagyon szigorú feltételek mellett. Kizárólag a párt embereire lehetett szavazni a parlamenti választásokon. A másként gondolkodókat elbocsátották, műveiket nem adták ki, a sajtó folyamatosan hazudott.

Egy dolog volt jobb: az életszínvonal. De a rezsim vége felé már azt is alig bírták tartani, leginkább kölcsönökből.

Én baloldali vagyok, de semmiképp nem szavaznék Kádárra!

Családon belüli erőszakot nem, de az alkoholizmus -tetszik vagy sem- Kádár idején is nagy probléma volt.

'Így, miközben a magyarok jobban éltek, mint a környező szocialista országok polgárai, vagy a saját felmenőik, aközben az egészségi mutatóik rosszabbak lettek: nagyobb volt a szívbetegek, dohányosok száma és sokkal magasabb volt az alkoholisták és az öngyilkosok aránya is. (A szocializmusban az alkoholfogyasztás és az öngyilkosok arányos száma nagyjából kétszeresére nőtt. Ezek a mutatók is a rendszerváltás táján kezdtek javulni.) A mutatókat nem magyarázza, de hozzájárulhatott, hogy továbbra is diktatúra volt, ha enyhébb változatban is, vagyis fennmaradt igen sok ezzel járó félelem, szorongás és korlát.'

Forrás:

[link]

Továbbá:

'Az alkoholfogyasztás az 1960 utáni húsz év alatt a kétszeresére nőtt. Persze az állami bevételek sem elhanyagolható mértékben emelkedtek, a forgalom pedig a korszakban közel hétszeresére növekedett. A sör hazai gyártása tízszeresére, a bortermelés 2,5-szeresére és az égetett szeszeké kétszeresére ugrott 1950 és a nyolcvanas évek közepe között. [....] A magyarok egyébként leginkább sört ittak,de növekedett, és 1980-ra megközelítette a 10%-ot az égetett szeszes italok aránya, így a nyolcvanas években ebben világelsők lettünk.

Az alkoholizmust a hatvanas évek végére népbetegségnek nyilvánították, és különösen a városba került, munkásszállóban lakó, illetve ingázó fiatalok között terjedt. 1961-ben még csak 61 515, 1975-ben már 157 075 alkoholbeteget tartottak nyilván, 1980-ban mintegy félmillió veszélyeztetettel számoltak.

[....] Ha valaki nem akart, akkor semmilyen eszközzel nem lehetett leszoktatni az ivásról; tömeges volt a felesleges gyógyítási kísérlet, a 4-5 hetes kezelés szinte semmit nem ért. A hosszabb idejű kezelés, az említett munkaterápia, az utógondozás szélesebb körű alkalmazására viszont nem volt kapacitás.

A krónikus ittasság a gyógyítás mellett így rendvédelmi kérdés maradt. 1970-től öt év alatt például a kijózanítószobára szállítás több mint 8 ezerről több mint 11 ezerre, a pozitív szondáztatás 27 ezerről közel 47 (más adatok szerint 51) ezerre emelkedett. 1980-ra a balesetek 75%-ban mutattak ki alkoholos befolyásoltságot. A Vám-és Pénzügyőrség szinte hadjáratot folytatott az illegális italmérés és a zugpálinkafőzés, a "bögrecsárdák" ellen'

Forrás: Kérdések és válaszok a Kádár-korról, 224-225. old.