Dániel Péterrel mi a probléma? Miért fáj az igazság sokaknak?
Szerintem a többség tudja, hogy ki Dániel Péter és észrevettem, hogy őt nagyon sokan ócsárolják.
De miért?
Noha durván néha de az igazat mondja.
Igaza van abban, hogy Magyarország egyre inkább elhatárolódik a demokratikus értékektől, a jogállamtól és egy Horthy-féle feudális rendszer alakult ki Orbán és korrupt bagázsa vezetésével.
A magyar társadalomban népszerűek a szélsőjobboldali eszmék, nagy mértékű a gyűlölet a menekültek, zsidók, cigányok ellen.
A többség benyeli a migránsellenes uszítást, miközben lerombolták a jogállamot, az egészségügy romokban hever, tombol a korrupció és országszerte szegénység van és még lehetne sorolni.
Összeségében tehát a magyar társadalom leragadt a múltban és a felfogása nacionalista, rasszista, korrupt, begyepesedett.
Szerintem ez jogos felvetés ha jobban megnézzük.
Nem inkább az embereknek kellene magukba nézni, hogy talán jogos a kritika és felépíteni egy normális, európai demokráciát amit Dániel Péter és sok más demokrata, baloldali ember szeretne?
"Megélhetési bűnözés"
A mai szociológia a hátrányos helyzetben lévők kisebb mértékű lopását a szegénységre, mint külső tényezőre vezeti vissza. Innen ered az a társadalom egészséges részét is felháborító fogalom, hogy megélhetési bűnözés. Azt vallja, hogy nem azért veszi el a másét, mert olyan vágyak működnek benne, hanem egyszerűen csak egy amolyan darwini túlélési ösztön működik benne, hogy megmentse magát azoktól a hatásoktól amelyek a vesztét okozhatnák. Erre egyből rá is tudunk kontrázni, mert a megélhetés biztosítását nem bűnözésből hanem munkából kell fedezni. Vajon az ember tényleg állat? Vagy valami többre rendeltetett földi pályafutása során? Hamvas Béla azt mondja, hogy ,,az ember eredete isteni, és az emberi élet egyetlen feladata, hogy Istenhez való hasonlóságát megőrizze. Az emberi életnek más feladata nincs.” De hogy tudjuk ezt a hasonlóságot megőrizni? Többek közt az ember hatalmat kapott arra, hogy uralkodjon vágyai fölött – hogy amint az aszkéták egész életükben gyakorolják – a vágyak és érzékek rabigáját legyőzve eljuthasson a valódi szabadsághoz, Istenhez. Hogy ez valóban így van, arra egy Orosz Mihály Zoltántól, az Érpataki Modell atyjától hallott példa világít rá valódi mélységében. Viktor Frankl a figyelemre méltó logoterápia megalkotója mondta el, hogy zsidó származása miatt a világháborúban munkatáborba került, ahol a háború végén a szétbombázott vasútvonalak miatt már nagyon akadozva volt csak élelem, ami meg is viselte a tábor lakóit, akik mindannyian nagyon rossz körülmények közé kerültek, lesoványodtak, sokan megbetegedtek. Tehát a körülmények ugyan olyanok lettek. Az emberek egyik része azonban ,,szent” lett, és azt a keveset, ami neki volt – ugyan nem tudták hogy mikor kapnak legközelebb ételt – de mégis oda adták annak aki betegebb volt, mert neki nagyobb szüksége volt rá, súlyosan kockáztatva a saját viszonylagos egészségét. Azonban az emberek másik része állattá vált, aki a másikról még a húst is letépte volna ha nem lettek volna őrök. Tehát láthatjuk, hogy alapjaiban bukott meg a liberális szociológia azon tétele, miszerint a külső behatások teszik az embert olyanná amilyen lesz, hiszen azonos külső körülményekre azonos módon kellett volna reagálni, de nem így történt. Az egészséges lelket felemelte ez a nehézség, míg a megbetegedett lelket állati szintre sújtotta le. Tehát a probléma valódi forrása a lélek megbetegedése. Állításunk lényege tehát, hogy a külső körülmények esetleg kondicionálnak, de nem determinálnak. Tehát aki szegény, az nem tud gázzal fűteni, csak szénnel vagy fával, esetleg nem az egész házát, csak egy szobát, esetleg azt sem egész nap, csak amikor a munkából hazajön. Ezek a kondicionálások, de nem determinál arra, hogy az ember az igazságtalanság bűnébe essen, hogy lopjon.
Az Alkotmánybírósággal kapcsolatban ott van például Polt Péter ügye vagy az, hogy Trócsányi László és Kiss László alkotmánybíró és még sok más dolog.
Hosszú lenne folytatni.
A médiával kapcsolatban: Igaz, hogy az M1 mindig kormánypárti volt de a jelenlegi Fidesz-kormány teljesen állami tv-vé kreálta ahol reggeltől estig tolják a propagandát és lejáratnak mindenkit aki nem szimpatikus nekik.
És emellett Fidesz-párti az Echo tv, az volt a Hír tv is és felvásárolták a TV2-t is, tehát egy médiabirodalom épült és már sokakat elküldtek onnan aki nem kormánypárti volt.
"Konkrétán mely egyházakkal szemben támasztott "kettős mérce" fáj ? Én ilyenről nem tudok, csak olyanról, hogy lejjebb vitték a határt, és így a biznisszekták, mint a Hitgyüli is normális egyházakká váltak, és nem értem, hogy mi lenne a bajod velük, ők pont cionisták. "
Arról beszélek, hogy a kormány a történelmi egyházakat támogatja főként, a politikája is keresztény fundamentalista, ráakarja erőltetni a vallást az emberekre pl kötelező hittan és erkölcstan, aki pedig ateista vagy esetleg nem keresztény hanem más vallású azt kirekesztik.
A Hit Gyülekezetével is sokáig ezt műveltek, csak túl nagy volt a nyomás ezért lettek ők is egyház.
De a kormány továbbra is bigott keresztény.
"Ezt senki nem tagadja, csak azt kérdem, hogy a szimpla lopásnak mi közük a diktatúrához ? Ez alapján Ukrajna még nagyobb diktatúra, mert hiába váltottak kormányt, de ugyanúgy eltűnik a közvagyon és szarok a fizetések. Egy kormány diktatórikus jellege a #15-ös hozzászólásomban felsoroltaktól függ, kiegészítve a médiással, de mást nem lehet hozzátenni és azok a kritériumok nem állnak meg ránk."
Már elnézést de ahol tombol a korrupció és a haveri összefonódások ott senki ne mondja, hogy az nem diktatúra!
Meg egyébként is ezen kívül is leírtam, hogy mik a diktatórikus elemek.
Ukrajnában azért ilyen a helyzet, mert orosz irányítás alatt vannak még mindig és a markukban tartják az országot.
A Nemzeti Együttműködés rendszere azért tekintélyelvű és bigott, mert teljesen radikális módon hirdetik a nemzet büszkeségét és mindent nemzetire vázolnak.
Pl ez a mondat:
"A XXI. század elsô évtizedének végén, negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede után Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét"
Ez tipikus nacionalista propaganda.
De a többi része is csak önfényezés a magyarság felemelése bigott módon.
Horthy és Orbán rendszerét miért ne lehetne összemosni?
Tény, hogy Horthy rendszere tekintélyelvű, kőkonzervatív rendszer volt, feudális viszonyokkal, a nép nagy része nyomorgott, miközben az arisztokraták gazdagodtak.
Jelenleg is körülbelül ugyanez van.
Az USA esetleg most lett nacionalista, hogy az elmebeteg Trump hatalomra került de előtte esetleg csak a Republikánusok voltak ilyenek.
A másik meg, hogy az USA zászlaja sok helyen kint van.
Ez igaz, viszont ez a zászló korántsem a nacionalizmust szimbolizálja hanem a demokráciát, szsabadságot, nemzetköziséget, liberalizmus, fejlettséget.
És ugye írod, hogy Európa más országaiban is van vallásosság meg, hogy nemzeti érzelműek.
Ez teljesen igaz, viszont ott normális, mérsékelt formában vallják ezt és demokratikus keretek között.
Ez a különbség.
"Nem csak Izraelnek van határvédelmi rendszere, a bolgároknak is van szögesdrótjuk, tűzparanccsal, spanyoloknak Melilla és Ceuta a feketék ellen Afrikából, vagy az amerikaiaknak is évek óta komoly és összetett komplexumuk van a mexikói határon és mégsem támadják őket a magatokfajtátok, ha már megengeded magadnak ezt."
A Nyugat-Európai országokban csak akkor vetik a határőrséget ha a végszükség megköveteli általában, ellenben itthon más a helyzet.
Nyugaton is persze van ilyen is, olyan is de ott ritkább.
Az Usában azért van régóta határzár, mert Mexikóból sok bűnöző jön, drogot csempésznek stb.
Tehát nem amiatt, mert utálják a mexikóiakat.
"Nem Orbánék vívmánya a muszlimellenes kampány, hanem már 9/11 és a 2005-ös londoni merényletek miatt hosszú éveken át az iszlámot, a muszlimokat és az arabokat Európában és az USA-ban kritika, megvetés, de legalább szarkazmus illette. Soha egy pozitív kontextusban nem merült fel vallási, etnikai, politikai elemzésekben. Ennek szellemében beszéltek terrorista focistákról Gyurcsányék vagy próbálták a Jobbikot Iszlamista pártnak is beállítani. Hogy van az, hogy mintegy varázsütésre egyik pillanatról a másikra az emberek könnyes szemekkel, meghatottan éreztetik szolidaritásukat a korábban hevesen szidott Iszlámmal, követőivel és az arabokkal szemben, hogy mégsem terroristák meg gyűlölködők ?"
Az USA, EU és a többiek csak a szélsőséges és bigott muszlimokat és vallásukat illette negatív kritikával.
A mostani menekültek, migránsok meg pont, hogy ez elől menekülnek.
A Jobbik egyébként tényleg iazlamista párt: "Az iszlám az emberiség utolsó reménye a globalizmus sötétjében"
Ismerős?
A menekültek gyakran azért vállnak agresszívé, mert nagyon kilátástalan a helyzetük, esetleg éheznek vagy üldözték őket.
Be kell integrálni őket a társadalomba, segíteni őket.
Persze aki ez után sem tud beilleszkedni azt nyilván büntetni kell de ha agresszívek még az elején az nem ő hibájuk.
Az antiszemitizmus sok dologban nyilvánul meg Magyarországon.
Néhányat említek: A Jobbik antiszemita párt, pl amikor listázni akarták a zsidó képviselőket de itt van sok más dolog is. A szavazóik nagy része is gyűlölködik a zsidóság ellen.
Magyarországon a kormánypártok is noha burkoltan(Horthy-kultusz, Soros-ellenesség, nacionalizmus stb) de antiszemiták.
Magyarországon népszerűek a szélsőjobboldali eszmék. Számos hungarista szervezet van az országban.
De ha megnézzük akkor átlag ember is gyakran antiszemita.
Én még iskolás gyerekektől is hallottam, hogy szidják a zsidókat útszéli módon.
Na most nagy vonalakban elmondtam.
Erről az ukrán- náci dologról tényleg nem tudtam, ezt beismerem. Azonban Ukrajna nem tartozik az EU-hoz, az orosz szférához tartoznak, így ez nem meglepő.
Az európai kormányok azért toloncolnak ki gyakran cigányokat, mert nem tudnak bánni velük, de ez nem ő hibájuk és nem is a romáké.
Általában a magyarországi cigányokkal vannak ott problémák, ők pedig azért ilyenek, mert sokáig egy olyan közegben éltek ahol a bűnözésen kívül nem lehet más, hogy kitörni a szegénységből sajnos.
Magyarországon nem csak a cigányok, de sok nincstelen magyar ember is lopásra, betörésre kényszerül, mert egyszerűn nincs mit ennie.
Javaslom nézd meg, hogy milyen körülményen között kell élniük.
A kormány sara ez, hiszen ők taszítottak mélyszegénységbe többszázezer embert, köztük a cigányságot különösen.
A primitív proli ember azonban nem a korrupt kormányban hanem a "cigánybűnözésben" keresi a problémát.
Ők bűnbak.
Na hát a végére is értem a dolognak.
Egyébként szerintem lassan be kellene fejeznünk a vitázást ez ügyben.
"A magyar társadalomban népszerűek a szélsőjobboldali eszmék, nagy mértékű a gyűlölet a menekültek, zsidók, cigányok ellen."
vs. Ilan Mor korábbi nyilatkozatával miszerint a zsidó kultúra virágzik Magyarországon.
"A többség benyeli a migránsellenes uszítást"
Csak a törvényeket kell betartaniuk a migránsoknak, amelyet EU kötelességünk betartatni velük a határainkon.
"miközben lerombolták a jogállamot, az egészségügy romokban hever, tombol a korrupció és országszerte szegénység van és még lehetne sorolni."
Ezek sajnos más kormányok alatt is problémák voltak, de akkor Dániel nem visított mint a szúrt malac.
Az a baj Kérdező, tudom, hogyha a Föld összes lakója is más véleményen lenne, mint te, lennének bizonyítékuk is az állításuk helyeségére, te akkor is habzószájjal már csak azért is ellenkezőjét mondogatnád.
Írhatnék itt neked bizonyítékokat miért nem vagyunk diktatúra, vagy alkalmazol kettős mércét, stb, de tudom, hogy süket fülekre találna nálad, le jobbikos agymosottaznál vagy nácizál aztán folytatnád tovább a saját elméletedet, szóval nem is fárasztom magamat azzal, hogy megpróbálok veled értelmes vitát folytatni.
Amennyiben troll vagy, az elnöki lakosztály járna neked a Sárga Házban, amennyiben meg komolyan gondolod soraidat, semmi jót nem kívánok.
Most látom, hogy a kérdező maga törölte a profilját vagy randalírozásai miatt blokkolták ...
Semmi gond nincs az "igazmondó", fröcsögő, más országból óbégató senkiházi danipetike "festőmázoló" elvtiddel, csak annyi, hogy élve született.
Veled is hasonló gond van, mint a senkiházi haveroddal. :P
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!