Mi a véleményed arról, hogy Orbán V. szerint az a nemzet, amely nem tudja újratermelni önmagát, nem érdemli meg az életet?
Én ezt egy kicsit sarkosnak és keménynek érzem. Az élet nem ilyen fekete és fehér. A kemikáliáktól szennyezett nyugati világban sokan hiába várnak a gyermekáldásra, egyre több a meddőséggel küzdő pár, akik vagyonokat fizetnek az orvosoknak, és gyógyszergyáraknak, mégsem lesz soha gyerekük. Az örökbefogadást pedig éppen az állami bürokrácia nehezíti meg.
Az más kérdés, hogy az esetleges betelepítettek egy idő után ugyanezzel a problémával fognak szembesülni, ha ők is megmérgeződnek.
Talán a környezet védelme, a mérgek kitiltása, helyettesítése természetes anyagokkal, javíthatna a termékenységi mutatókon.
Azt,hogy butaság és ha a népesség csökken az egyedül a vezetők hibája,mert nem képesek olyan lehetőségeket biztosítani a szülőknek,ami alkalmas a gyerekvállalásra.
Egy olyan országban ahol a bántalmazott nőt hazaküldik a rendőrök,ahol nincs részmunkaidős állás a többgyerekes anyukáknak,ahol bármikor kicsaphatnak a munkahelyedről,mert a törvény a munkáltatót védi,ahol nem segítenek,ha munkanélküli vagy,ahol reggeltől estig kell dolgozni,hogy elfogadható szinten élj,ahol egyre többe kerül az egyetemi oktatás ott nem a nőket kell hibáztatni,hogy a bizonytalanságra nem szül 5 gyereket.
Ez csak egy családi propaganda.
A családos ember egy kihasználható adósrabszolga,aki sz-rérhugyért is elmegy dolgozni,mert ott a gyerek.
Én már tizenévesen is tudtam,hogy aki szegény és gyereket vállal,annak az életének annyi.
Amúgy meg mi haszna van a nemzetnek abból,hogy sok nyomorgó ember él,aki eltartja a gazdagokat?
Szerintem sokkal gusztustalanabb,amikor ezek a gazdaok,milliárdos,sokgyerekes emberek úgy állítják be magukat,mint valami példakép.
Megnézném hány gyereket vállalt volna az ilyen pénzéhes ember,ha minimálbérből élt volna.
A kapitalizmusban nem a közösség számít,hanem az egyén.
Mindenki a túlélésért küzd,nem azért,hogy a közösségért tegyen.
Sokkal inkább tartom nemzetellenesnek a kapitalizmust,ami kinyírja az alsó néprétegeket.
Az ember nem olyan,mint egy hangya,aki feláldozza magát a királynőért,akármennyire is ezt szeretnék.
Kapitalista diktatúrát akarnak,ahol mindenki éhbérért dolgozik,azért,hogy egy szűk,kiváltásgos réteg 100 évig a luxusban fürödjön.
"Egy olyan országban ahol a bántalmazott nőt hazaküldik a rendőrök,ahol nincs részmunkaidős állás a többgyerekes anyukáknak,ahol bármikor kicsaphatnak a munkahelyedről,mert a törvény a munkáltatót védi,ahol nem segítenek,ha munkanélküli vagy,ahol reggeltől estig kell dolgozni,hogy elfogadható szinten élj,ahol egyre többe kerül az egyetemi oktatás ott nem a nőket kell hibáztatni,hogy a bizonytalanságra nem szül 5 gyereket."
Ebben az országban az állam és a munkáltató együttesen zsákmányolja ki a munkavállalót:)
A nemzeti kapitalizmus csak a világ vezető gazdaságaiban működik,mint pl az USA,ami kizsákmányolja a többi országot.
Az ilyen szegény országokban a népességet csak szocializmussal lehet szinten tartani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!