Kik alkotják az LMP szavazóbázisát?
A párt maga igyekszik távol tartani magát a baloldaltól, magukat nem is baloldaliként, hanem középutasként határozzák meg.
De mi a helyzet a szavazóbázissal? Ők is ennyire idegenkednek a baloldaltól? Ha igen, akkor lehet egyáltalán párhuzamot állítani az LMP és a korábbi SZDSZ között (akik viszont egyértelműen balra húztak)?
"plusz azok a rövidlátó nyuggerek, akik véletlenül rájuk ikszelnek."
Meglepő módon az LMP szavazóbázisa nem annyira öreg, határozottan fiatalabb, mint a többi párté. Amiért ilyen kicsi a szavazóbázisuk, az annak tulajdonítható be, hogy Budapesten kívül sehol sem találhatók meg (kis túlzással). Vidéken abszolúte nem is ismerik őket.
Én is Lmp-s vagyok (ámbátor kezdek kiábrándulni) és amit én látok, az az, hogy a szavazóbázisuk megoszlott. Középen helyezkednek el a politikai palettán, így a szavazóik is vegyesen jobb és baloldali érzelműek.
Szerintem többségében olyan városi kozépkorú és fiatal középosztálybeliek, akik kiábrándultak a Fideszből és baloldalból is, és elhiszik nekik, hogy másképp politizálnának hatalomban is.
Másrészt egy szűk réteget meg tudnak szólítani a racionális, középutas alapelveikkel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!