A kapitalizmus miért nem tud olyan, vagy legalább megkozelítőleg kevesbé silány termékeket produkálni mint a szocialista gyárak annak idején?
"Nem Zanussi, Gorenje. Bocs!"
Nem tök mindegy? Szemét az szemét.
" Feladták a fejlesztést a szocializmus megszűnésével? Nem volt már kivel versenyezni?"
Nem tartom valószínűnek, hogy annyira vége lenne a versengésnek a gyártók között a mai világban, persze a szoci elbukott, így azok végtére kiestek a versengésből. :O
Így okafogyott az érvelésed. Szinte alig van szoci-márka.
A legtöbb embernek az teljesen jó, ha csak 10 évig jó a hűtő. Kerül 50.000 forintba, vagyis évente 5.000, ha 10 éves elavulással számolunk. Ennyit mindenki ki tud fizetni, és nem elégedetlenkednek. És épp ezért ha te úgy tervezed, hogy 20 évre legyen jó, akkor drágábban tudsz csak eladni egy olyan terméket, amivel az emberek többsége kb. ugyanannyira elégedett. Ma már előre kiszámolják, hogy milyen elavulás az, amivel az emberek még nem elégedetlenek, és annak megfelelően terveznek. Nem úgy, mint az összeesküvés-elméletekben, hogy direkt elrontják a terméket. Hanem egyszerűen nem költenek többet a tartósságára, mint amennyi az eladhatóságához kell.
Ha neked a tartósság a minőség egyetlen eleme, akkor olyat vegyél. Biztos vannak kiemelkedően tartós termékeket gyártó vállalatok most is, csak nem mainstreamek, mert kevesen vesznek ma drágább cuccot azzal, hogy majd 10 év múlva milyen jó lesz. A mainstream vállaltok azok, amik ésszerűen tartós termékeket árulnak olcsóbban. Mert ez kell az emberek többségének. A kapitalizmus a vásárlói igényekhez illeszkedik. Ha neked speciális igényeid vannak, akkor keress speciális terméket. Igen, az hogy valami 50 év múlva is jó legyen speciális igény. Az emberek többségét nem érdekli, téged meg igen, ez speciálissá teszi. Akkor is, ha szerinted természetes.
" a 25 éves hűtők közül hány működik?"
Szinte alig, megeszi a fene, a rozsda, elszökik a gáz, és lezabálja az ember gatyáját.
Nálunk így jártak. :) Mosógép szintén, a Videoton tévék is már rég kipurcantak.
"Így van. 73ban. Videoton hifit használok mert már a második ezerkétszáz millió wattos kapitalista házimozim szart be, elővettem a Szaratov hűtőt mert már a harmadik Zanussi is befosott és kénytelen voltam csapágyat cserélni a 30 éves Hajdú mosógépben mert a Whirlpool hat év után bedobta a törölközőt. És most gondolkodom hogy a húsz éves szarrá rohadt fordom ki kéne cserélni egy zsigulira."
Ez full kamu de mindegy.
Viszont lenne pár kérdésem:
Szerinted mennyi áramot fogyaszt egy Szaratov hűtő?
És egy Zanussi?
Mennyi áramot és vizet fogyaszt egy Hajdú?
És egy Whirlpool?
Milyen minőséget tud produkálnia a hifi tornyod?
És a kapitalista házimozid?
Láttál zsiguli töréstesztet?
Na és Fordot?
Mennyit bír el a Fordod?
Mennyi a fogyasztása?
Mennyivel tud menni, gyorsulás stb?
Na és a Zsigulinak?
Lehet, hogy a szoci termékek tovább tartanak, viszont a valódi "minőségük", azaz hogy milyen eredményeket tudnak produkálni sokkal de sokkal rosszabb mint a nyugati áruké.
És nem csak a mostani nyugati áruknál rosszabb, hanem már az akkori nyugati árukhoz mérten is.
A szoci áruk legtöbbször nagyon minimalista, rém egyszerű dolgok voltak, pont azért, hogy mindent ki lehessen cserélni bennük egyszerűen és gyorsan. A nyugati termékek sokkal kényelmesebbek, könnyebben használhatóak viszont bonyolultabbak voltak. És mivel bonyolultabbak ezért gyakrabban romlanak el. Viszont egy átlag nyugati polgár ezt simán megengedheti magának, miközben a szoci melós nem igazán, ezért a szoci melósnak jobb volt az olcsóbb, minimalistább "csak működjön" termék is.
"Videoton hifit használok mert már a második ezerkétszáz millió wattos kapitalista házimozim szart be, elővettem a Szaratov hűtőt mert már a harmadik Zanussi is befosott és kénytelen voltam csapágyat cserélni a 30 éves Hajdú mosógépben mert a Whirlpool hat év után bedobta a törölközőt. És most gondolkodom hogy a húsz éves szarrá rohadt fordom ki kéne cserélni egy zsigulira."
Te ilyen márkahűséges vagy, hogy valami kétszer elromlik harmadszor is ugyanazt veszel?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!