Az állami cégeket miért nem építik le minimálisra?
Az a baj velük, hogy bevételt nem hoznak, csak pénznyelők.
Posta:
Csak levélkihordás, a csomagszállítást teljesen megszüntetni.Arra ott vannak a piaci alapon működő futárszolgálatok.
Vasút:
Teljesen piaci alapúvá kell tenni az árazást, közlekedést is.Így a szolgáltatás színvonala is magas lesz, nem kais WC-vel, klimatizálatlanul fog közlekedni.
Ami állami maradna, az a forgalomirányítás, infrastruktúra diagnosztika, de a kivitelezést privát cégek csinálnák.
Így a vasút negyed annyi emberrel működhetnek.
Volántársaságok:
Egy az egyben megszüntetni és szabad piacúvá tenni.Ne az állam mondja meg, hogy milyen sűrűn közlekedik a járat, hanem az igények.
Állami légitársaságra meg aztán végképp semmi szükség.
Persze, ez nem zárná ki azt, hogy a nyertes szolgáltatók állami támogatást kaphassanak.
Én azzal a kikötéssel támogatnám, hogy ahová nem lenne piaci alapon buszközlekedés, oda kiírna az állam pályázatot és támogatná. Így is kihalóban van Budapest és a nyugati határszél kivételével az egész ország, nem kéne még ezt is erősíteni.
6:
Mert így nem fizeted ki az adóddal, ugye, mert ingyen van...
Pár példa arra, hogy mekkora blődség, hogy feltétlenül veszteséges lenne vagy drága:
Évekkel korábban az egyik vidéki megyei jogú városban egy magáncég hirdette a szolgáltatását diákoknak, hogy péntek este hozta őket Pestről, vasárnap vitte őket vissza. Még az 50%-os diákjegynél is olcsóbb volt.
A másik példa a nemzetközi buszok, azok 100%-ban piaci alapon működnek (az állami cégeknek is van, de nincs támogatva), és km arányosan jóval olcsóbbak a belföldi távolsági buszoknál, ráadásul dinamikus árképzésük van, mint a légitársaságoknak.
Nyilvánvaló, hogy a fő kérdés az alacsony forgalmú, vidéki viszonylatok, mert azok tényleg mindig veszteségesek. De ez nem érv a szabad piac ellen. Nálunk csóróbb országokban nem egy helyen láttam, ahol nincs állami tömegközlekedés a falvakban, hogy mikrobuszok járnak, amiket magáncégek üzemeltetnek, mert kevés embernek nem kell egy nagy busz. De tudom, hogy így is van, ahol a teljesen versenyszférás megoldás drága lenne. Ezért mondom, hogy én ezen helyeket támogatnám, de a konkrét kivitelezést akkor is magáncégre bíznám. Mert az állami cég képes még olyan helyen is veszteséges és hatékonytalan lenni, ahol egyébként van elég utas. Fizetni meg így is, úgy is kifizetjük, legfeljebb adóval.
Ja, és a helyi tömegközlekedést viszont sehol sem magánosítanám, azért nem, mert ott a közlekedési infrastruktúra a szűk keresztmetszet, a városoknak fontos célja, hogy tömegközlekedésre terelje a a lakosságot.
11:
Jelenleg is csak sűrgősségi esetben látnak el az egészségügyben, ha se boríték, se hátszél, saját tapasztalatból mondom.
#14
és még akkor se biztos az pénz nélkül! lassan ott tartunk h újraélesztés előtt is valahogy a zsebbe kell tenni a borítékot, mert másképp nem megy.
Szerencsére kérdező nem a te elképzeléseid szerint zajlik még ez a pocsék gazdaság se.
Valami orbitális tévedés, hogy az állami cég rossz. Ez akkor igaz, ha tolvajlásra használják. Egy cég működése akkor jó, hasznos és gazdaságos, ha profi módon irányítják, beleértve a dolgozókkal való bánásmódot is.
Ma nálunk az állami céget a kormány a pénzlopás és pénzmosás eszközeként használja, például ezért rossz a BKV is. Meg persze azért, mert ott már a villamosvezető is párkatona, és nem biztos, hogy a kereket az áramszedőtől meg tudja különböztetni. Ha magánkézbe adják, akkor már az se közvagyon, hanem valakié. Persze ingyen.
A teljesen piaci alapú működés csodáját láthatjuk a 2008 óta tartó válságban. Persze nem érted, miért. A te teljesen piaci alapú rendszeredet egyébként vadkapitalizmusnak hívják, ahol kizárólag az erő törvénye diktál. És jónak csak akkor tarthatod, ha vagy részese vagy, vagy pedig egyelőre nem érintett meg a szele. Mert ha megérint, akkor te itt nem irkálsz, hanem szépen éhen halsz. De ezt se kell elhinned, maradj boldog tudatlanságban. Én mindenesetre egészen biztosan azonnal távoznék abból a közigazgatásból, ami a te elképzeléseid szerint kezd működni. Pedig most még - ha fogcsikorgatva is - de nem megyek.
17:
Az állami vállalatok egyik kormány alatt sem működtek hatékonyan. A korrupció csak egy a problémák közül. A válság előtti lufi fújáshoz meg volt némi köze az USA fiskális és monetáris politikájának is, és akkor enyhén fogalmaztam...
"Az állami vállalatok egyik kormány alatt sem működtek hatékonyan."
Népszerű mese, csak nem igaz! Rengeteg állami vállalat van, volt, lesz, ami ugyanolyan jól, ha nem jobban működik mint sok piaci.
"Rengeteg állami vállalat van, volt, lesz, ami ugyanolyan jól, ha nem jobban működik mint sok piaci."
Például?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!